Az tény, hogy a 16-17. dupla részt továbbra sem képesek túlszárnyalni az alkotók, és hogy picit meg is vezettek minket a promóval, de azért egy nagyon szépen kidolgozott és izgalmas részt kaptunk a héten is.
Miután elhagyta Providence-t, May felveszi a kapcsolatot Maria Hill-el, hogy tőle kérjen segítséget a T.A.H.I.T.I.-project titkának leleplezésében, a parancsnoktól azonban csak Fury egy talányos mondatát kapja válaszul. A portlandi kalandból visszatérve Coulson és csapata üresen találja a titkos bázist, ám ennek okára, hála Skye találékonyságának, hamar rá is jönnek, és gyorsan csatarendbe is állnak, hogy megmentsék barátjukat. Eközben Skye a Buszon gyönyörűen játssza a mit sem sejtő, naiv kislány szerepét, miközben persze azon ügyködik, hogy tőrbe csalja Wardot.
Huh, hol is kezdjem… jó volt. Izgalmas és eszes történetvezetés, minimális tűzharccal (na, ezt a képletet kellett volna követnie az Amerika Kapitány – A tél katonájának is…). A karaktereket már az elejétől kezdve dicsértem, de most még pláne kitettek magukért. Az édes kis Fitz kirohanása, mikor szembesült Ward árulásával kifejezetten életszerű volt, és rendesen szíven is ütött – ne felejtsük el, ő már azt is szinte képtelen volt feldolgozni, mikor Skye eltitkolta előlük Milest. Akkor is csak annyit mondott, hogy „azt hittem, a barátunk” – az ő elméjében ilyen egyszerűen mennek a dolgok: a barát nem bánt.
Maria Hill eddig mindössze a figyelmem margóján kapott helyet – igazából úgy éreztem, hogy az Amerika kapitány 2-ben sem volt több díszítőelemnél – most viszont nagyon odatette magát. Haláli volt a szöveg, amit az első jelenetben lenyomott („Három perc, húsz másodperc? Ha az én ügynökeim lennének, már nem lennének sokáig azok…”), és az ezt követő viselkedése is a helyén volt. Kíváncsi leszek, hogy az Így jártam anyátokkal vége vajon azt is jelenti-e, hogy többet fogjuk látni Hill karakterét a sorozatban?
Akik pedig nálam már két-három epizód óta viszik a pálmát, az Skye és Ward, valamint persze Garrett, bár ő ebben az epizódban nem jelent meg személyesen. Miért is baromi érdekes hármójuk kapcsolata? Ward tulajdonképpen nem más, mint Garrett fogdmegje – nagyra értékelt fogdmeg, de akkor sem több. Garrett szinte teljesen az irányítása alatt tartja a fiatalabb ügynököt, amit az írók azzal magyaráznak, hogy Garrett mentette meg Wardot a saját családjától, bár van egy olyan érzésem, hogy ennél kicsit több lehet a háttérben. Annyi viszont biztos, hogy Garrett előszeretettel emlékezteti Wardot a tartozására, és mindeközben, bár elismeri és megérti, hogy Grant érezhet valamit a lány iránt, ezt – szerintem – direkt úgy állítja be, mintha csak egy múló szeszély, valami kis játék lenne – Skye-t aranyosnak nevezi és egyszer még „candy crush”-nak is titulálta. És szerintem mindezt azért teszi, mert pontosan tisztában van vele, a lány – közvetve – mekkora veszélyt is jelent rá. Meg vagyok róla győződve, hogy beszélgetésük az End of the Beginningben nem volt más, minthogy Garrett felmérte, hol is áll Skye pontosan – Garrett okos ember, különben nem tudta volna összehozni ezt az egészet, és elég tapasztalt ahhoz, hogy minden potenciális veszélyforrást figyelembe vegyen, márpedig Skye, aki ízig-vérig Coulson embere és emellett egy bona fide jótét lélek, pontosan az. Úgyhogy szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy Garrett tudja, ha valaki el tudja érni, hogy elveszítse az irányítást Ward felett, az Skye. Persze lehet, hogy csak én analizálom túl a szituációt.
Annyi viszont biztos, hogy Ward és Skye jelenetei a Buszon nagyon jól sikerültek, le a kalappal mind az írók, mind a színészek előtt – annál a résznél, ahol miután Skye majdnem eltörte az orrát és leordította a fejét, Ward gyengéden megfogta a lány arcát, kicsit összetört a szívem. Ilyenkor furcsa belegondolni, hogy a két színész mekkora humorzsák a való életben. A sorozat szereplői – eddig legalábbis Chloe Bennettől, Brett Daltontól és Clark Greggtől olvastam – szinte mindig live tweetelnek az új epizódok alatt, meg persze hét közben is megy a bolondozás. Chloe – Skye – főleg Instragammon nyomja a bolondságait, Brett meg, aki annyira beleélte magát a szerepbe, hogy még a profilképe is a HYDRA-logó jelenleg, a fárasztó szóviccekben jeleskedik. Clark Gregg meg Clark Gregg, azt hiszem, itt nem kell semmit sem magyaráznom.
Már csak egy rész van vissza a fináléig, és itt, a Star-Crosseddal ellentétben elhiszem az alkotóknak, hogy nagy durranás lesz – csak remélem, nem törik majd nagyon össze a szívem.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback