Bár lassan ezzel a sorozattal is kezdek kicsit szkeptikus lenni – azért ne tagadjuk, adott erre már okot –, azért meg kell vallanom, ez a rész egész jól sikerült.
Ugrottunk előre egy hónapot, miközben Mary anyjának és Skóciának sorsa még mindig hajszálon függ. Miután Mary belátja, hogy Franciaországtól egyáltalán nem számíthat segítségre, nagybátyjához, de Guise herceghez fordul segítségért, bár tudja, a férfi nem fog szimpla családi összetartás miatt segíteni, hanem rendesen megkéri majd az árát. Henry őrülete egyre jobban elburjánzik, és már az angolok elleni háborúra készül, amit Catherine próbál megakadályozni – igaz, a királynőnek is megvan a maga baj, hiszen időközben ő is lejátszik még egy menetet Penelopéval. Mindeközben Greer apja a lány két kishúgával az udvarba érkezik, hogy tárgyaljon Greer kérőjével, Bash pedig a Kennával való házasságába temetkezve próbál túllépni Maryn.
Bevallom, amilyen édesnek találtam az elején Maryt és Francist, mostanra éppen annyira kezdenek idegesíteni. Persze, megértem, mit miért tesznek, és a helyzetükkel szépen is dolgoznak az írók, csak éppen jó lenne, ha túllépnénk már ezen a „szeretlek, de…”-fázison, és legalább egy-két epizódig boldogok lehetnének – van rajtuk kívül is elég dráma a kastélyban ahhoz, hogy ezt elbírja a sorozat. Abban sem vagyok egészen biztos, hogy jó ötlet volt ez a kis időugrás – azért ne felejtsük el, hogy az utolsó részt azzal hagytuk abba, hogy Francis a toronyba záratta feleségét, és azért kíváncsi lettem volna rá, hogyan is oldották fel pontosan ezt a szituációt.
De Guise hercegének a karaktere tetszik, sok mindent ki lehet majd hozni belőle – könyörgöm, eresszék össze Catherine-nel! –, kíváncsi leszek, mi lesz a következő lépése. Arról nem is beszélve, hogy az epizód első jelenete vajon csak hangulatfestés volt, vagy talán lesz még valami jelentősége annak a kisfiúnak, akit erővel „felvett” a seregébe?
Henry őrülete továbbra is nagyon érdekes, bár néha úgy érzem, mintha kicsit egy helyben toporognánk vele. Bár ebben a részben a kirohanásai kifejezetten izgalmasak és feszültséggel telik voltak – és jár értük a taps Alan van Sprangnak –, és szépen össze is fonódtak az epizód többi mellékszálával. De ez nem jelenti azt, hogy ne akarnám végre tudni, hogy ki az az ember, akit a hallucinációiban lát.
Penelope karaktere is egyre érdekesebb, és ebből a részből most nagyon úgy tűnik, hogy a következő évadban állandó karakterként köszönthetjük majd – már ha bejönnek Catherine számításai. Az egyszer biztos, ha ezek ketten összefognak – vagy egymásnak feszülnek, mind a két verzió lehetséges –, akkor itt kő köven nem fog maradni. Főleg ha kicsit kicsiszolják Penelopét.
A Bash-Kenna szálat kicsit erőltetettnek éreztem, bár nem karakter-szinten – amit Bash tett és tesz, az nagyon is a helyén van. Nem, a problémám inkább az volt az egésszel, hogy annyira, de annyira hatásvadász volt: adott egy indokot a készítőknek, hogy az átlagosnál több meztelen férfi felsőtestet, női combot, és tizenkettes karikába beleférő szexjelenetet kapjunk (amiből Mary és Francis is kivette a maga részét), mivel, mint tudjuk, ezzel lehet a legjobban behozni a nézőket – na meg a vérrel.
Ami viszont a legjobban tetszett a héten, az Greer és Lord Castleroy jelenetei. Castleroy, aki egy viccként indult az évad elején, mostanra egy nagyon is háromdimenziós, szerethető karakterré nőtte ki magát. Az pedig, ahogy Kennával bánik, elsőrangú – teljesen lenyűgözött, mert nem hiszem, hogy akkoriban nagyon volt olyan férfi, aki ennyi mindent megtett volna a jegyeséért, és ilyen szinten egyenrangúként bánt volna vele. Szóval köszönöm, ez szép volt. Bár azért hiányzik Leith.
Pár dologról azért megint elfeledkeztek a készítők: nem haladtunk előre Juliannel, nem láttuk Nostradamust, sőt, hosszú epizódok óta nem foglalkoztunk igazán az erdőben rejtőzködő gonosszal. Bár nem tudom, mennyire van jogom ezek miatt panaszkodni, mert ugyanakkor viszont ezek a kihagyások és csúsztatások azt is jelentik, hogy az epizódok nincsenek túlzsúfolva.
Itt is nagyon gyorsan haladunk az évadfinálé felé, és mindezek után kifejezetten kíváncsi vagyok, milyen csavart készítettek elő nekünk az írók.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
