Az, hogy az események nagyon is érdekes fordulatot vettek, és egy elég epicnek ígérkező évadfinálé felé igyekszünk, még nem jelenti azt, hogy tetszik is, amerre haladunk.
A világ S.H.I.E.L.D.-bázisai közül alig pár maradt biztonságos, és most azt is evakuálni kell, ahol Coulsonék vannak, mivel a kormány emberei tiszteletüket akarják ott tenni – vagyis le akarják tartóztatni a megmaradt ügynököket. Így a csapat menekülni kényszerül, sőt, Coulson még arra is megkéri Skye-t, hogy törölje őket a rendszerből. Ám mikor már tényleg úgy tűnik, minden elveszett, egy koordináta jelenik meg Coulson jelvényen – ő pedig, csapata minden kétsége ellenére tudja, hogy Fury üzent nekik, és oda kell menniük. Mindeközben Garrett Ward segítségével betör és kifosztja a Fridge-et, a legjobban őrzött S.H.I.E.L.D.-központot.
Azt azért tisztáznunk kell, hogy ez az epizód egy hatalmas nagy filler – de egy szükséges filler. Valahogy meg kellett oldani az átmenetet az előző két részben történtek és a S.H.I.E.L.D. jövője közt, és le a kalappal, mert ez ennek az epizódnak össze is jött. A csapat helyzete elég sötét, gyakorlatilag minden ellenük van, de az alkotóknak mégis sikerült becsempészni egy kis fénysugarat, amivel megnyugtatják a nézőket, hogy azért nincs minden veszve, és egyúttal szépen felvezették, hogy mi is fog most következni – amivel rendesen sikerült is felcsigázniuk.
Akármennyire is szidtam a sorozatot a dupla epizód előtt, egyvalami azért tény: baromi nehéz dolguk volt az alkotóknak. Nekiálltak ennek a sorozatnak talán valamikor tavaly tavasszal, de úgy, hogy megkapták, hogy na, gyerekek, szeptemberben kezdtek, áprilisban kell egy nagy csavar, amit mi megadunk, mert az lesz az Amerika Kapitányban is, a köztes tizeniksz epizódot meg töltsétek ki valahogy. Persze, hogy el lettek húzva a dolgok, persze, hogy ellaposodott a sztori. Ám most egy csomó minden visszaköszönt az évad elejéből: a Gravitónium, a 0-8-4 a második részből, az asgardi lándzsa… Szóval igazat mond a sorozat hashtagje, miszerint minden összefügg.
Karakter szinten nagyon tetszett Coulson szerepe a részben, Clark Gregg pedig hatalmas tapsot érdemel a játékáért, főleg a kifakadásért az erdőben. Az nagyon-nagyon a helyén volt, kicsit még a lélegzetem is elakadt. A Fitz–Simmons–Triplett kezdődő kis háromszög tetszik is, meg nem is. Egyrészt nagyon finoman rakták be, nincs erőltetve, és ehhez a színészi játék is nagyon szépen passzol, viszont nekem a FitzSimmons a kezdetektől fogva BrOTP volt, és szeretném, ha az is maradna. Nem kötelező mindenhová szerelmi szálat erőltetni. Grant pedig… na, itt jön be, hogy az epizódról van egy objektív és egy szubjektív véleményem.
Az objektív az, amit már előrevetítettem: nagyon szépen ki van dolgozva most minden, érdekes irányban haladunk, sok minden újra feltűnt, amiről talán meg is feledkeztünk, de most itt sikerült bebizonyítani, hogy bizony nagyon is átgondoltan került be a sztoriba, mert még szükség lesz rá, valamint rengeteg mindent helyeztek új fénybe. Szubjektív szempontból viszont megcsalatva érzem magam. Persze, egy ideje már tudom, hogy Joss Whedonban nem szabad bízni, de az akkor is fájt. És nem is kicsit. És még mindig nem tudom feldolgozni. Nem, itt kell még lennie valaminek. Itt lesz valami pálfordulás. Vagy ha nem, akkor nem tudom, mit fogok kezdeni magammal.
Egyszóval az alkotóknak megint sikerült azt elérniük nálam, amit a múlt héten: egyszerre várom és félem a következő részt. Tudom, hogy fájni fog – de a sztori túl érdekes és ígéretes ahhoz, hogy kihagyjam.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
