Az előző epizódban a bosszú elképesztő erejű volt. Nemcsak a pusztítás miatt, hanem a képek és jelenetek erőssége okán – és ez az, amiért annak idején belezúgtam a Vikingsbe. A kidolgozás, hogy itt mindennek jelentése és ereje van, a zenének vagy éppen a csendnek, a fények és árnyak játékának, de leginkább a tűznek és a vérnek.
Ragnar bosszúja engem jólesően meglepett, végig azt hittem, hogy Horik király javaslatára újra összeáll Borggal, de nem tette meg, és ezért bizony nagyot nőtt a szememben. Nem úgy, mint Horik, akit eddig is utáltam, de most az árulás, amit tervez az förtelmes. Horik hajszolta bele ebbe az egészbe Ragnart, a király kapzsisága folytán golyózták ki Borgot a partraszálló csapatokból, erre most Horiknak áll feljebb? Mindig mondtam, hogy képmutató alak, és nagyon remélem ez már Ragnarnak is szemet szúrt valamikor.
Bevallom, nem értem, miért mutatnak ennyire sokat az angliai uralkodókról, a politikájuk és a helyzetük engem egy cseppet sem érdekel. Persze, értem én, Ragnarnak sokkal nehezebb dolga lesz most, hogy Ecbert és Aelle király (ő az a kövér ürge még az előző évadból) összefogtak és összeadták gyermekeiket. A párhuzam a két esküvő között nagyon jól volt megoldva, le a kalappal az ötletért és a kivitelezésért.
A hősszerelmes Björnnel viszont nem tudok mit kezdeni, folyton azután a szőke lány után kajtat, de nem látom be miért. Hiszen azért tért vissza Kattegatba, hogy tanuljon az apjától és felkészüljön a következő portyára, angolföldre, de őt kizárólag a lány érdekli. A többi viselkedését sem tudom igazán megmagyarázni, lehetséges, hogy maguk az alkotók sem tudtak még vele mit kezdeni, ezért járatják vele a felesleges köröket?
Az epizódnak két csúcspontja is volt, mindkettő olyan kidolgozással, hogy akár külön-külön is megérdemeltek volna epizódokat. Az első a csarnokban játszódik, ahol Ragnar a sötétben figyeli a többieket, a zene, a tánc, ahogy mindenki sürög-forog, teszi, amit szokott, beszélget, elárul, kavar, firtat és ügyeskedik. Ragnar mindent lát a helyéről, és merem remélni, hogy értelmezni is tudja a dolgokat. A második maga a Blood Eagle – ez egy nagyon durva kínzással egybekötött halálnem, amit Borgnak szántak – azok a jelenetek, a két Jarl, a tűz, a hangtalanság, teljesen a hatása alá kerültem és szerintem sokan lesznek még így.
Erre az epizódra tényleg azt tudom mondani, hogy hűha, mert bár nem történt semmi eget rengető, nem indítottak újabb csatát, mégis a képek olyan egységet alkottak, amit kizárólag ez a sorozat képes hozni.
És mint már említettem, Lagertha a legnagyobb badass a sorozatban!
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback