Még mindig vegyesek az érzéseim a sorozattal kapcsolatban, mert bár baromi erős és ügyes az alapötlet, a kivitelezés és a szereplők epizódról epizódra rosszabbak – ami azért is gáz, mert még csak a negyedik epizódnál tartunk, úgyhogy most már illene jönnie pár igazán ütős dolognak.
Wells halálával zártuk az előző epizódot – ez azért rendesen meglepett –, Clarke is megsiratta, pláne mivel a srác végre bevallotta, hogy nem ő árulta el a lány apját, hanem a tulajdon anyja. Clarke rendesen kiakadt, és végre megbocsátott Wellsnek – mondjuk sosem értettem, miért is pont a legjobb barátját vádolta meg a dologgal, hiszen ahogy Finn is rámutatott, azért mert ő egyvalakinek mondta el, az nem jelenti azt, hogy egyvalaki tud a dologról.
A táborban mindenki azt hiszi, hogy Wellst azok egyike ölte meg, akik elrabolták Jaspert. Ezért most már mindenki lázasan besegít a tábor körüli fal felépítésébe, ezzel teret adva Murphyéknek a szadizmusuk kiélésére. De Clarke megtalálja a gyilkos fegyvert, és meggyanúsítja Murphyt, a csőcselékké összeálló tinik pedig azonnal igazságszolgáltatást és akasztást követelnek. Clarke ugyan tiltakozik, de Bellamy belemegy a dologba, még úgy is, hogy Murphy az ő embere. A srác majdnem meghal, mire Charlotte végre beüvölti a tömegbe, hogy ő ölte meg Wellst. Természetesen Murphy bosszúra éhesen és őrjöngve ugyanazt akarja tenni a kislánnyal, amit vele is megpróbáltak – de persze őt már Bellamy védi.
Clarke és Finn kimenekíti a kislányt, aki azt hiszi, innentől fogva vigyáznak rá. Clarke kirohanása a lányra igazi és élettel teli volt, hiszen a lány megölt egy embert, a barátját, csak azért, hogy éjjelente nyugodtan aludhasson. Finn pedig lepisszegte, mondván még túl kicsi – ezzel én nem értek egyet, mert Charlotte pontosan tudta mit tesz. Okés, az akasztás nekem sem tetszik, de Clarke kirohanása teljesen jogos és hiteles volt, én biztosan nem tudtam volna így megválogatni a szavaimat.
Abby közben építgeti odafenn a maga kis tervét: egy régi mentőkapszulában kíván leszállni a Földre. Érzi, hogy jócskán mozog a talaj a lába alatt, de nem csak neki, hanem gyakorlatilag mindenkinek a Bárkán. Bár egyszerűen nem értem, hogy ahelyett, hogy aggodalmaskodnának és egy rakás ember megölését terveznék miért nem küldik le inkább azokat az embereket is a földre, csak éppen máshová.
Ezek miatt a dolgok miatt kezdett felmerülni bennem a gondolat, hogy legszívesebben befejezném az egészet, de az meg nem vallana rám. Tényleg az a legnagyobb probléma, hogy nincs olyan karakter, akit úgy igazán meg tudnék szeretni, ugyan elvétve akad egy kettő, aki viszonylag zavarnának, ha meghalnának, de valószínűleg tíz perc múlva már nem is emlékeznék rájuk, és ez rossz. Remélem, tényleg összekapják magukat, mert az alapötlet ugyan baromi erős, arra nem elég, hogy elvigye a hátán az egész évadot. Ha pedig mégis így lesz, akkor bízom benne, hogy a második évadra (még nincs berendelve) vagy javulnak, vagy egyáltalán nem kapnak újabb esélyt.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback