Fury badass, Natasha fapofa, Sam menő, a másodlagos címszereplőt ki is lehetne hagyni az egészből, a S.H.I.E.L.D. effektíve hülye, mindenkinek nagy pisztolya van, kivéve a Capnek, és ötpercenként felrobban valami – azt hiszem, ezzel mindent össze is foglaltam.
Figyelem, nagyon durva spoilerek következnek!
Talán a legnagyobb baj a filmmel, hogy nem igazán sikerült eldönteni, miről is akarnak mesélni: a Hydra hatalomátvételéről vagy a tél katonájáról? A cím az utóbbiról, a sztori többé-kevésbé az előbbiről árulkodik, de az az igazság, hogy a kettőből egy bőven elég lett volna. Jelenlegi állapotában Bucky (Sebastian Stan) történetszála kvázi felesleges a filmben, jeleneteinek kilencven százalékával helyettesíthető lenne egy random Hydra-ügynökkel, a fennmaradó tíz százalékot meg akár ki is vághatnánk, mert semmi olyat nem tesz hozzá a történethez, amit ne lehetett volna mással pótolni. Ha viszont tényleg rá akarták volna tenni a hangsúlyt, mint ahogy azt a cím sugallja, akkor hagyni kellett volna az alvó Hydra frakciókat a francba, és erősen rámenni a tél katonájának mitológiájára, keletkezéstörténetére, jó sok, ütős flashbackkel. (Itt szeretném még azt is megjegyezni, hogy a 13-as ügynököt (Emily VanCamp) is egy, az egyben ki lehetett volna írni.)
A karakterekkel sem volt minden rendben – bár azt előre szeretném leszögezni, hogy az egyik új karaktert, Samet (Anthony Mackie), imádtam, és még elnéztem/hallgattam volna egy darabig. A legnagyobb beszólásokat is ő szolgáltatta. Natashától (Scarlett Johansson) viszont már úgy tíz perc után elkezdett kinyílni a zsebemben a bicska. A Fekete Özvegy jellemfejlődése ugyanis nagyjából azt takarta ebben a filmben, hogy tulajdonképpen minden jellemétől megfosztották. Van a rideg, titokzatos, meg van a fapofa – itt az utóbbit kaptuk. Persze, néha próbált viccelődni, de az is erőltetettnek hatott. Fury (Samuel L. Jackson) viszont ott volt a szeren, rá nincs is semmi panasz.
A Kapitányból (Chris Evans) viszont néha már kezdett elegem lenni. Én egy vagyok azok közül a szánalmasan naiv, becsületes, világmegváltó ambíciókkal rendelkező emberek közül, aki elméletileg Steve is, de amit a film tetőpontján művelt, az már nekem is sok volt.
Arra inkább nem is térek ki, hogy egymást érik a lövöldözések és a robbantások – ehhez már hozzászoktam, fel sem veszem. Ma már gyakorlatilag nem lehet blockbustert csinálni úgy, hogy a háttérben ne halljon meg párezer ember. Az viszont már egy teljesen más kérdés, hogy a film elég sok logikátlanságot rejteget: igen, a helicarriereket ott helyben fel kell robbantani, a lakott terület fölött, mikor nagyjából egy órába tellett volna átvinni őket az óceán fölé. Igen, 1972-ben tényleg megvolt a technológia – húsz kilométer mágnesszalagon –, amivel egy ember tudatát digitalizálni lehetett. Igen, két akció közt van idő hajat vasalni, meg pajzsot waxolni. Igen, a kocsikat pont úgy kell ma is meglovasítani, mint a náci Németországban. És még sorolhatnám.
Persze voltak jó pillanatok is: Sam beszólásai, Steve és Natasha az Apple boltban, Fury kocsija, kis kiutalások a Bosszúállók többi tagjára, Peggy (Hayley Atwell) jelenete (ami igaz, szintén felesleges volt), a Kapitány listája, a kötelező Stan Lee-cameo… A baj csak az, hogy ezek tényleg mindössze pillanatok voltak.
Végezetül még hadd térjek ki arra, miért is ütött ez az egész Hydra-vonal sokkal nagyobbat az Agents of S.H.I.E.L.D.-ben, mint itt: az Amerika Kapitányban a felfedezés lépcsőzetes volt. Furynak volt egy sejtése, utána járt, kiderített valamit, tovább nyomozott, így volt időnk megszokni, hogy valami itt nincs rendjén. A sorozatban viszont hirtelen jött a felismerés – és nem kellett hozzá semmi külső segítség, csak a saját józan eszük. Emellett Fury nem igazán bízik senkiben, vagyis az árulás sem lepi meg annyira; a Kapitány nem igazi S.H.I.E.L.D.-ügynök, így ő inkább mint kívülálló viszonyul az eseményekhez – vagyis a két karakter, akinek a szemén keresztül főleg látjuk a dolgokat, nem törik össze igazán, hanem rögtön harci módba kapcsol. Velük ellentétben Coulsonnak (Clark Gregg) a S.H.I.E.L.D. a mindene, ő bízott a társaiban, az, hogy végig a „gonoszt” szolgálta, teljesen összetörte – és itt van az a pont, ahol a sorozatban sokkal szebben átjöttek az érzelmek. És nekik kevesebb C4 is kellett hozzá. (Persze lehet, csak azért érzem úgy, hogy a sorozat nagyobbat robbant, mert azt láttam először, és
Nem értem, miért zengnek dicshimnuszokat erről a filmről – nem érdemli meg. Persze, megy az akció, és közben megpróbál okos is lenni, csakhogy ez nem igazán jön össze neki. A karakterek fele vagy lapos vagy idegesítő, vagy a kettő egyszerre. A sztori sem egészen koherens. Úgyhogy ha valahol azt olvassátok, hogy az Amerika Kapitány – A tél katonája az eddigi legjobb Marvel-film – ne higgyetek a cikknek.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback