Ez az epizód megint igencsak felemás színvonalat produkált: egyrészt olyan csavarokat, háttér sztorit és új történetszálat vezetett be, hogy csak na – én már nem bízom senkiben –, másfelől viszont volt, amit eléggé elsiettek, valamint olyan is, amin szimplán átugrottak.
Közeledik egy nagy atriai családi ünnep, aminek a nevét meg sem próbálom leírni (kiejteni sem tudom), és ennek megünneplésére most először embereket is meghívnak – köztük, Romanon és Sophián keresztül, Emeryt és Juliát is. Mindeközben a Trageknek, mivel Zoénak nyoma veszett, új külső ügynökre van szüksége, a vezető, Vega választása pedig Drake-re esik – ami azt jelenti, hogy a fiút megszabadítják jeleitől és örökre el kell hagynia a szektort. Roman megpróbálja erről lebeszélni Vegát, aki erre csak egy feltétellel hajlandó: Romannek el kell érnie, hogy az emberek elengedjék a 337-es atriai foglyot.
Nem is tudom, hol kezdjem – talán a szerkezettel. Mostanában többször is szidtam sorozatokat – főleg a Grace Klinikát, és néha a The Big Bang Theoryt, amiért túl sok szálat alkalmaz, feldarabolja és összesűríti a sztorit. És most meg kell, hogy hagyjam, a Star-Crossed minden hibája ellenére a történetvezetéssel nagyon szépen bánik: az események szépen folynak, a szálak összefűződnek, pont annyi kerül egy részbe, amennyinek ott kel lenni, és így az epizód nézése közben nincs az az érzésem, mintha az írók vért izzadva sűrítették össze, vagy húzták volna szét a sztorit, hogy meglegyen a negyvenkét perc.
Az atriai ünnep. Mindig imádom, mikor behoznak valami új apróságot az atriai kultúrából – kivéve mikor az valami hülyeség, mint például egy tíz év alatt kialakult mítosz –, és ezt most pláne nagyon szépen megoldották. Megkaptuk a háttérmagyarázatot, láttuk gyakorlatban a szokásokat – amik még cukik is voltak, főleg mikor Emery segített annak a kislánynak kibogozni a hálóját –, bepillantást nyerhettünk az atriai szertartásokba, sőt, ismét hallhattunk egy kis atriai beszélgetést, ami valami miatt nagyon tetszik. Ráadásul az egész ünnep-vonalba nagyon szépen belefűzték Romanék anyját, Mayát, és azt, hogy ő hogyan viszonyul az emberekhez.
Egyre jobban izgat Vega karaktere – most tulajdonképpen kinek is az oldalán áll ő? Persze, szemét, és Trag, amit már a szánkba rágtak, hogy rossz, de tulajdonképpen a cselekedetei mögött álló szándék egész nemes volt. Sőt, ha eltekintünk a fekete cypertől, meg attól, hogy ki akarja irtani az emberiséget, tulajdonképpen ő sem akar mást, mint saját népének javát, azon belül is legelőször a – nagy valószínűséggel igazságtalanul – bebörtönzött atriaiak szabadon bocsátását (és van is arról egy elméletem, hogy ki és miért is zárathatta be a 337-es foglyot). És nem mellesleg ugyebár Castorban sem bízunk meg, ami csak még érdekesebbé teszi ezt az egész szituációt.
Az is nagyon érdekes, ami Miss Benton körül zajlik – itt jön be ismételten az, amit még mindig nagyon jól csinál a sorozat, névlegesen az, hogy szinte mindenkit nemes szándék vezérel, csak éppen a „cél szentesíti az eszközt”-elv alapján cselekszik, ami nagy szemétségekhez vezet. Ez itt is igaz, és bár félek a folytatástól, már alig várom, hogy mit fog ez a nő legközelebb tenni.
Most pedig a negatívumokról: akármilyen cuki is most Emery és Roman (akinek amúgy jót tett a váltás, sokkal élénkebb lett, kapott egy újabb dimenziót a karakter), kicsit hirtelen jutottak el oda, ahol most vannak. Persze, vágom én, hogy az adott sztorit tizenhárom rész alatt kell leadni, és ebben nem nagyon férnek fillerek, de azért húzhatták volna a kapcsolatot kicsit az írók, hogy kapjunk valami óvatos, átmeneti fázist az előző rész vallomása, és az ebben a részben látott turbékolás közt. Akkor voltak kis logikátlanságok: Grayson (akit még mindig nagyon-nagyon kedvelek, és vérzik érte a szívem) túl egyszerűen ráakadt a felvételre, ami róla, Romanről és Drake-ről készült az estély éjszakáján az út szélén. Úgy értem, ha ő ilyen könnyen ráakadt, akkor mások miért nem? Miért nem voltak vele tele a hírek?
Az sem egészen tiszta, hogy Vega miért pont Drake-et akarná kiküldeni a nagyvilágba. Jó, ha feltételezzük, hogy Vega baromi ravasz, akkor mondhatjuk azt, hogy valójában esze ágában sem volt ezt a tervet véghezvinni, csak kellett egy csali, amire Roman ráharaphat. Ha viszont nem ez a helyzet áll fenn, akkor bolondság lett volna Drake-et választani – a srác annyira benne van a rendszerben, hogy képtelen lett volna eltűnni. Ha egy random atriannek nyoma vész, azt az emberek nem veszik észre, de ha az Atriai Hét közül tűnik el valaki hirtelen, az azért szemet szúr.
Miss Benton pont be tudott jutni az atriai ünnepre (jó, ezt talán még elnézzük). És bár azt értem, hogy Taylor miért nem lett meghívva, de mi a helyzet Lukasszal? Jól van, kiengedték a kórházból? Ha igen, akkor miért nem volt ott ő is a Szektorban? Az előző rész azzal ért véget, hogy Sophia fogta a kezét, úgyhogy kicsit hihetetlen, hogy pont őt ne hívta volna meg. Még mindig kórházban van? Akkor meg miért nem foglalkozik vele senki, legalább egy mondat erejéig? Julia pedig még mindig úgy néz ki, mintha a kilencvenes évek legsötétebb bugyraiból köpték volna ide, de ez már tényleg csak az én véleményem.
Mindent összevetve, az ilyen apróságoktól eltekintve egész jó volt ez a rész, szép kulturális háttérrel, karakterfejlődéssel, olyan csavarokkal, amiktől leesett az állam, és olyan pillanatokkal, amiktől kirázott a hideg – a legjobb értelemben. Kérek még ilyet, de ezúttal a logikátlanságok nélkül, oké?
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
