Figyelem! A szöveg SPOILER-t tartalmaz!
Hétfőn – szituációs komédiához képest keserédes véggel – búcsúzott egy régi, nagy kedvenc. Igaz, az utóbbi négy évad alatt se veled, se nélküled viszonyt folytattunk. Bonyolult kapcsolatunkat még inkább rontotta, hogy a karakterekkel egyre nehezebb volt szimpatizálnom, a poénok kiszámíthatóak lettek, és megsokasodtak az értelmetlen töltelékepizódok. Mégsem tudtam vele szakítani, mégis leültem minden kedden a számítógépem elé, hogy megnézzem az aktuális részt.
Legördült az utolsó stáblista, és vele együtt sok néző arcán egy-két könnycsepp is. Ám legtöbbünk agyára inkább vörös köd telepedett, mert valami kék került a levesbe. Valami kölcsönvett, valami ellopott. Ismét a kék kürt. Még egyszer utoljára. Jó volt ez így?
Az elhúzott, szétnyúzott, elcsépelt poénoktól hemzsegő kilencedik évad annyival volt jobb a nyolcadiknál, hogy egyrészt előhoztak szinte minden epizódban valami régit, így a nosztalgia jótékonyan növelte az élvezhetőségi skálát, másrészt megismerhettük, majd megkedvelhettük a címszereplőt.
A finálé megtekintése közben leginkább csalódottságot éreztem. Túl gyorsan pörgették le a maradék éveket, túl hirtelen és logikátlanul süllyesztették vissza Barney karakterét a homályba. Pár perc alatt vált ellenszenvessé, amit még a kislánya születése is nehezen tudott jóvá tenni. Marshall és Lily történetszála ugyanúgy folydogált tovább az unalom medrében, mint eddig. Robin a hatodik évad óta folyamatosan változott át egy egoista, önző, érzéketlen masszává. Az egyetlen pozitívum, amit vele kapcsolatban megemlíthetek, hogy az utolsó évadra végre jó irányba cserélték a ruhatárát. Tedről és Tracyről viszont sikerült elhinnem, hogy igazán összeillenek. Az első találkozás a peronon és Ted monológja a felesége iránt érzett szeretetéről valósághű volt, a forgatókönyvírók és a színészek jó munkát végeztek. Távpacsi nekik!
Ha minden érzelem nélkül, a showbiznisz szempontjából nézzük az arcunkba tolt csavart, akkor láthatjuk, mennyire „frappáns” megoldás volt a készítők részéről, hogy Tracy halálát meglépve, visszakanyarították Ted sorsát Robin ablaka alá. Hiszen az internet felbolydult, sok millió ember erről beszél. Leginkább felháborodva. De beszél. Ír. Elmélkedik. A készítők örvendeznek. Sikerült keretes szerkezettel lezárni a történetet, és tanulsággal szolgálni az arra vágyóknak: létezik az igaz szerelem, de a valóságban nem tart minden örökké, ezért tovább kell lépni. Valóban ez a tanulság? Továbblépett Barney, miután elváltak Robinnal? Továbblépett Ted hat évvel azután, hogy a felesége meghalt? Nem. Visszalépés történt mindkét esetben. Az alkotók ugyanígy táncoltak vissza. Beleerőltették a drámát, de nem kaptunk elég időt arra, hogy meghatódjunk, vagy arra, hogy átérezzük a szereplők fájdalmát, egyből visszarántottak minket banális, karakteridegen fordulatokkal. Nem tudták megtartani az egyensúlyt.
A stáblista legördült a szereplők képeivel, úgy, ahogy megismertük őket, és számomra ez volt a legmeghatóbb pillanat a negyven perces fináléban. Eszembe juttatta a sorozatot, amit annak idején megkedveltem. Amelyből még mindig szívesen idézünk, hallgatunk dalokat vagy nézünk újra részeket a barátaimmal. Szeretnék így emlékezni rá, és elfelejteni, ami vált belőle.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Tarantino rendezte Disney-hercegnő, egyszer tizenkilenc napig bolyongtam a sivatagban, és egyetlen táplálékom egy magam ejtette tigris húsa volt.
durva hogy ez a sorozat mennyire megmozgatta az embereket. nem is hittem volna, hogy ennyire velünk van. a sorozat alkotói a nem várt befejezéssel elérték, hogy egy életre emlékezzünk az így jártam anyátokra.
én pedig rossz példa vagyok, egyáltalán nem néztem.