Oldal kiválasztása

A sorozat kezdete óta érezni a fejlődést, és hála az égnek ez a mostani epizódban sincsen másképp. A poénok megint ütnek, a színészek szuperek, a technika pedig fantasztikus.

Egy napkitörés következtében energiahiány van a rendőrőrsön, ezért prioritási sorrend szerint töltik fel az androidokat – és igen, Dorian az utolsó a sorban. A töltöttségi hiány miatt Dorian érzelmi chipje nem működik megfelelően, ezért káromkodik, goromba, pofákat vág – meg minden, amit el lehet képzelni egy kialvatlan embertől, csak Doriannek pluszba még vannak az állati látványos fényeffektjei az arcán.

almosthuman.s01.e07.3

A bűnügy persze most is nagyon ügyesen és profin lett felépítve, bár nekem személy szerint nem tetszett, ugyanis nem értek vele egyet. Egy fickó embereket üt ki, majd egy bombát csatolva a nyakukra kényszeríti őket, hogy megtegyenek neki dolgokat, például raboljanak ki egy bankot. Közben persze kamerákat helyezett el mindenhova így élőben tudja közvetíteni az adást az interneten – és ezzel a részével nem értek egyet, mert nem hiszem, hogy ezt tényleg akarnák nézni az emberek.

Amit nagyon ügyesen oldottak meg a készítők az a mostani ismert dolgok keveredése a 2048-as jövőbeni technológiával. Ugyanis ott a fizetőeszköz már a bitcoin – ez egy digitális fizetőeszköz, amit most nem kezdek el részletezni, legyen elég annyi, hogy nekem is van –, sőt megfejelték ezt még az internet sötét oldalával, amit ugyan nem neveztek nevén, de elég sanszos, hogy a mai Silk Roadra reflektáltak vele.

almosthuman.s01.e07.1

Az elkövetőt ügyesen megalkották, a jelleme fokozatosan bontakozott ki az epizód alatt, bár egy kicsit a végén talán túlcsordult a dolog. Örültem, hogy Kennexnek láthattuk végre a nem-tökös oldalát is. Általában ha a sorozat főszereplője egy nehéz és veszélyes szituációba keveredik, csak legyint rá és tovább megy. Itt viszont más a helyzet, mert mikor John rájött a helyzet súlyosságára bizony lehetett rajta látni a félelem és a pánik jeleit – basszus, de jó színész Karl Urban.

Paul nyomozó is most több jelenetet kapott – persze hozta a keménykedő és kissé bunkó fickót –, de azért érezni lehetett a felháborodását a saját MX-ének hiányosságaival kapcsolatban. Dorian pedig, nos, ő android létére megint emberibb volt, mint sok ember, és persze sokkal viccesebb is.

almosthuman.s01.e07.2

Ma este is egy remek Almost Human epizódot kaptunk, tele humorral, kütyükkel és egy apró morális csavarral a végén. A sorozat hétről hétre jobban teljesít, én nagyon remélem, hogy a Fox (#&@) berendeli a második évadot.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.