Ismét egy ifjúsági regény filmadaptációjával van dolgunk. Elöljáróban annyit hagy mondjak el, hogy a könyvet élveztem – azt azért nem mondom, hogy szerettem, mert ha így lett volna, akkor továbbjutok a második kötetnél, és többre emlékeznék a könyv elejénél és végénél. De legalább élveztem – sajnos, a filmről ez nem egészen mondható el.
Ethan Wate (Alden Ehrenreich) alig várja, hogy befejezze a középiskolát és elhúzhasson szülővárosából, Gatlinból, ami az álmos és bigott déli kisvárosok tankönyvi példája is lehetne. Az új tanév viszont akár még kifejezetten is érdekes lehet, mivel megérkezik az iskolába Lena (Alice Englert), a helyi félt/gyűlölt remete, Macom Ravenwood (Jeremy Irons) unokahúga. Lena nem hódol be, nem olvad bele a tömegbe, ami érdekessé teszi, ugyanakkor a lány valami nagy titkot rejteget – ő ugyanis egy igéző (ami gyakorlatilag boszorkány más szóval), akinek a vérvonalán sötét átok ül.
Az előzetes vélemények alapján nem vártam túl sokat a filmtől, de az első öt perc majdnem megváltoztatta a véleményem, abban ugyanis megjelent az a dolog, amit a legjobban szerettem a könyvben: Ethan maró gúnnyal átszőtt narratívája Gatlin városáról. Erre aztán tényleg nincs panasz, csak egy vele a gond – az egész nagyjából az első öt percre korlátozódik, és utána a film is erős mélyrepülésbe kezd.
Oké, vastag a könyv, sok az anyag, én megértem – de a sztori akkor is szétesik. Értelmetlen és érthetetlen, sok helyen montázsszerű, a könyvben fontos karakterek – például Link, aki az írott verzióban azért elég nagy arc – alig kapnak játékidőt, a karakterek közti kapcsolatok felszínesek. Sok helyen akarták drámaira venni a figurát, de ez nem nagyon ment, így a hatás végül inkább komikus vagy szimplán unalmas lett. A tetőpontról inkább ne is beszéljünk – egyrészt nem lett jól felépítve, másrészt légből kapott, harmadrészt pedig nézői szempontból totál érdektelen. Az utolsó jelenet pedig biztos jól nézett ki a forgatókönyvíró agyában, a vásznon viszont már kevésbé.
Jó pár elég neves színész is közrejátszott a filmben – Jeremy Irons, Emma Thompson, Viola Davies –, és ők jók is voltak – Emma Thompson őrülettel átitatott monológja üt rendesen –, a fiatal főszereplők viszont elég gyengére sikerültek. Alden Ehrenreich-nak a csetlő-botló hősszerelmes még egész jól áll, amíg vigyorogni meg viccelődni kell, addig nincs is baj, a drámai részekhez viszont semmi érzéke sincs. Vele ellentétben Alice Englert szinte végig ugyanazzal a világfájdalom-fejjel viszi végig a filmet, egy olyan jelenetet nem tudott produkálni, ahol a háttérben ne jelent volna meg a teljes és komplett depresszió.
Ha már náluk járunk, a karakterekkel sem volt minden rendben – úgy értem, ugyan miért szeretett bele Ethan Lenába? Persze, a csaj jó pár fokkal jobb, mint az addigi kínálat – kétdimenziós, szemellenzős, bigott hívők, akik az irodalomóra kellős közepén hangosan nekiállnak imádkozni, mert az ő hitüket sérti a kötelező olvasmány (mert anyu azt mondta), akik között legalább ott van Zoey Deutch, a Vámpírakadémia Rose-ja –, de a csaj még így is elég szürke és problémás. Néha komolyan olyan érzés volt nézni őket, mintha Ethan valamiféle szerelmi bájitalt kapott volna. Azt viszont elismerem, hogy amikor már együtt vannak, a közös jeleneteik közt vannak egészen aranyosak is.
A történet mögött megbúvó mitológia már a könyvben is elég gyenge volt, sok „csakazértmert”–elemet tartalmazott, de itt ez még jobban kijön. Igazából az egész légből kapott, nincsenek igazi magyarázatok, az igézők világa és kultúrája nincs jól kidolgozva. A múltbeli szál is enyhén szólva skicces, de mégis muszáj volt belerakni, mert nélküle annyi értelme sem lett volna az egésznek, mint így.
Azért voltak enyhítő körülmények is: a mozis jelenet, néhány sziporkázó sor, a játék a bitch/witch szavakkal, a déli akcentus, Lena durcizik, a hóesés. De itt nagyjából vége is van a listának.
Ha felkelti az érdeklődésed a sztori, olvasd el inkább a könyvet – sok helyen abban sincs több logika, de legalább pörög a történet, Ethan narrációja pedig kifejezetten vicces –, a filmet pedig kerüld el jó messzire.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
