Ezerszer látott, mindenféle egyediséget nélkülöző, kötelező elemekkel dolgozó sztori, amibe öt perc alatt beleunhatna az ember, ám mindezt ez a film olyannyira aranyosan csinálja, hogy egyszerűen beleszeret az ember.
A történet nem túl bonyolult: adott egy elkényeztetett kis plázacica, Poppy (Emma Roberts) aki kényelmesen éldegél apuci malibui villájában, shoppingol, bulizik, egyszóval éli kis tökéletes életét. Ám egy nap túlfeszíti a húrt, és apuci elküldi őt egy angliai bentlakásos lányintézetbe, teszi mindezt abban a reményben, lányának majd ott benő a feje lágya. Poppy eleinte meg sem próbál beilleszkedni – ő se bírja az ottaniakat, az ottaniak sem őt. Ám a végén a szobatársai megkönyörülnek rajta, és elindul a „Szabadítsuk ki Poppyt!”-hadművelet – vagyis mindent bevetnek, hogy a lányt kirúgják. A terv egyszerű: idegesítő diákcsínyek, de azok sorozatban, főleg a tanárok és az iskola első ellen (Georgia King), amiért mindig Poppyt kell, hogy okolják. Ám mikor ez sem válik be, a lányok taktikát váltanak és célba veszik az igazgatónő (Natasha Richardson) gyengepontját – a fiát, Freddie-t (Alex Pettyfer).
Messze nem egy Oscar-alapanyag, és tényleg lehet szidni tucatfilm-feelingje miatt, én mégis odáig vagyok ezért a filmért – már többször láttam, és bármikor meg is nézném újra. Imádom a karaktereket, a történetet, a poénok betaláltak, a romantikus jelenetnél meg olvadoztam, mint fagyi negyven fokban – mondjuk ez nagy részben Alexnek Pettyfernek köszönhető, akivel, lássuk be, egy nagyon vacak filmet is el lehet adni.
Ugyanakkor látom a film gyenge pontjait is: Poppy átalakulása kicsit hihetetlen, kicsit túl gyors, kicsit nagyon sarkított. Ez akkor látható leginkább, mikor átfestik a haját – utána úgy abbamarad a kiállhatatlan viselkedése, az állandó tisztálkodás, egyebek, mintha elvágták volna. Mintha a csaj kicsit skrizofén lenne, és akkor látnánk meg először a másik énjét. Egyes jelenetek pedig már nem viccesek, hanem röhejesek, mint például Harriet és Poppy első összecsapása a lacross pályán, vagy a végső meccsen a csapat kis buzdító táncocskája. Emellett pedig rengeteg benne a kötelező elem, a montázsos átöltözős jelenettől, a helyi kiskirálynőn át a szigorú, de megértő igazgatónőig.
Pozitívumként viszont ott a gyönyörű angol táj, a bentlakásos iskola-hangulat, a romantika, a meglepően friss humor – a balul elsülő piavásárlás, Harriett jelmeze, a lányok vadulása –, a szerethető karakterek, a karakterfejlődés, na meg egy jó pasi. És egy Harry Potter-utalás. Ha már egy angol bentlakásos iskolában vagyunk.
A film minden hibája ellenére is nagyon szórakoztató, és remek választás, ha az ember lánya egy kis vicces-romantikus, könnyen emészthető délutáni filmre vágyik.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
