Oldal kiválasztása

Disztópikus YA filmadaptáció – ilyet mintha már láttunk volna, és nem is olyan régen. Persze ezzel igazából nem is lenne semmi probléma, sőt, A beavatott még működik is a maga módján, csak egy dolgot kell a nézőnek komolyan vennie: nem szabad túl sokat gondolkodni a filmen.

divergent_4

Egy háború után, ami a Föld nagy részét romba döntötte, Chicago városa elszigetelődött, lakossága pedig egy újfajta társadalmat alakított ki. A társadalom az öt csoport – kaszt – alappillérén nyugszik: a Műveltek, az Önzetlenek, a Barátságosak, az Őszinték és a Bátrak. Mindegyik csoportnak, a tagok tulajdonságaihoz mérten megvan a maga feladata – a Bátrak felelnek például a rend feltartásáért. Mikor egy polgár tizenhat éves lesz, átesik egy teszten, amiből kiderül, melyik csoportba is tartozik valójában, ezután pedig választania kell, melyik csoportban akarja leélni élete hátralevő részét – fontos, hogy nem muszáj azt a csoportot választania, amit a teszt eredménye diktálna.

Az egy Önzetlen családból származó Beatrice Priornál (Shailene Woodley) viszont nem megy minden olyan simán a tesztnél, mint ahogy az kellene: az eredmény szerint ugyanis nem csak egy csoportba illeszkedik be, hanem rögtön háromba – az Önzetlenekbe, a Műveltekbe és a Bátrakba. Beatrice – a későbbiekben Tris – Elfajzott, olyan ember, akit nem lehet egy tisztán egy csoportba elhelyezni, és így veszélyezteti a társadalom egyensúlyát. Kilétét mindenki előtt titokban kell tartania – főleg új csoporttársai, a Bátrak előtt.

DIVERGENT

Először is két dolgot szeretnék tisztázni: egy, még nem olvastam a könyvet. A film nézése közben néha hiányoltam is a háttér információkat, de így is mindent megértettem – legalábbis most még ezt hiszem –, ami azért piros pont. Kettő, alapjába véve jó filmnek tartom A beavatottat, csak egy a lényeg: hagyni kell, hogy sodorjon magával az ár. Ugyanis a karakterek erősek, a narráció gördülékeny, a képi világ nagyon a helyén van, és igazából ennyi elég egy szórakoztató két órához. És ennyivel be is kell érnünk, ha tényleg élvezni akarjuk a filmet. Mivel abban a pillanatban, ahogy belegondolunk, mi is zajlik éppen az orrunk előtt, észrevesszük, hogy a sztori számos sebből vérzik.

Kezdjük talán a kasztrendszerrel: nem az a baj, hogy a film egy hibás társadalmat mutat be, sőt, éppen ez a dolga. Egy disztópia csak úgy működik, ha van a társadalomban valami, amit meg kell reformálni, célt adva a főhősnek. A baj ott kezdődik, hogy a történetvezetésileg helyesen hibás társadalomképpel logikai problémák vannak. Egy ilyen társdalom képtelen lenne fenntartani magát, ugyanis amíg igaz, vannak jótétlelkek, akik ételt osztanak a csoport nélkülieknek, addig nincs senki, aki a gyárakban dolgozna, aki megépítené a házakat, rendben tartaná az utakat, stb. Arról nem is beszélve, hogy bár tulajdonképpen az Önzetlenek látják el a közigazgatási feladatokat, valójában nincsen vezető osztály, ami nélkül pedig egy társadalom nem sokáig húzza – bár az elméletileg egyenlő csoportok között húzott éles választóvonal előbb-utóbb úgyis kipattant valami szikrát (külső segítség nélkül is), ami polgárháborúhoz vezet majd. Összefoglalva: míg az ötletet értékelem, a történet alapjaiul szolgáló kasztrendszer nincs olyan jól kidolgozva, mint kellene.

DIVERGENT

Emellett több kisebb-nagyobb ellentmondás és logikátlanság is előfordul a filmben, amikbe most nem fogok túl mélyen belemenni, egyrészt mert spoileres lenne, másrészt pedig azért, mert túlságosan elnyújtanám vele cikket, amire viszont szeretnék kitérni, az a Bátrak csoportja.

Kezdjük ott, hogy a csoportválasztás előtt és után bemutatott Bátrak szöges ellentétei egymásnak: az egyik egy életigenlő, zabolázatlan, csupa energia banda, aminek tagjai egyszerűen képtelenek nyugton maradni, míg az utóbbi egy fél-profi, fegyelmezett katonai egység. Amiről pedig hallgat a film az az, hogy hogyan lehet ezt két végletet összeegyeztetni. A másik problémám velük, hogy amit a csoport tagjai művelnek, az nem bátorság, hanem vakmerőség. Egy bátor embernek nem kell a nap minden órájában legalább egyszer bebizonyítania, hogy nem fél a haláltól, ráadásul mindezt úgy, hogy minden egyes alkalommal majdnem kitöri a nyakát. Egy igazán bátor embernek nem derogál, hogy normális módon használja a vonatot, vagy hogy falmászás helyett a lépcsőt használja. Persze az előbbi jobban néz ki a vásznon.

Amit viszont pozitívumként emelnék ki, azok az erős karakterek, a jó szövegkönyv, és a szépen eltalált képi világ – bár a tetoválásokat kicsit túlzásnak tartottam. Úgy értem, mivel nem kaptuk rá kulturális magyarázatot, hogy mi is a jelentésük, miért is ilyen ripsz-ropsz dolog a tetoválás, addig az egész menőző, hatásvadász magamutogatás. A tetőpont is jó volt, bár kicsit kaphatott volna több játékidőt is, Kate Winslet karakterét is bírtam, bár az ő gondolatmenetével is voltak problémák, a legutolsó jelenet viszont banális és szinte teljesen értelmetlen. Azonban enyhítő körülmény még Négyes (Theo James), aki wow, bár elölről is mutathatták volna, mikor levette a pólóját.

divergent_3

Egy biztos: ezek után el fogom olvasni a könyvet, egyrészt mert érdekel, hogyan jelennek meg benne a ma látott jelenetek, másrészt pedig azért, mert remélem, hogy a könyv értelmesen megmagyaráz olyan dolgokat, amik a filmben logikai buktatóként jelentek meg.

Catleen véleménye

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.