Tudtam én, hogy egyszer eljön ez is, csak éppen nem sejtettem: ez az epizód egy hatalmas gyomorrúgás volt – a szó rossz értelmében –, még most is nehezen térek magamhoz és szerintem nagyon sokan vannak így.
Carol, Tyrese és a gyerkőcök Terminus felé tartanak a sínek mentén. Carol és Mica felderítés során találnak egy apró eldugott kunyhót az erdő közepén – amolyan nyugalom szigetét a zombi apokalipszisben. Úgy döntenek, letáboroznak itt, és kicsit összeszedik, magukat mielőtt tovább indulnak céljuk felé, bár Tyrese próbálja meggyőzni Carolt arról, hogy maradjanak itt hosszú távon, hiszen van itt víz, élelem és kerítés is.
Lizzie pszichózisa, hogy a járkálók nem akarnak bántani senkit már kezd veszélyes méreteket ölteni – Carol ki is akad rendesen, de Tyrese is rájön arra, hogy itt bizony nagy baj van. Groteszk módon mégis Lizzie az, aki a veszélyhelyzetekre jól reagál, nem pedig a kishúga. Mica is lassacskán kezdi belátni, hogy bizony van olyan indok az életben, amikor ölni kell.
Egy szépséghiba van a házban: a közelben valami nagyon nagy tűz éghet, mert vastag fekete füstcsíkot ereget. Aztán megjelennek a félig odakozmált járkálók és bepiszkítják a kunyhó szép, zöld gyepét. Az eddig a fegyverektől ódzkodó Mica is rájuk lő – nem is akárhogy, lesz pár tiszta találata –, sőt, még Lizzie is hajlandó megölni a járkálókat. Végül mindet leszedik és az ijedtségen kívül nem esik nagyobb bajuk – hála az égnek, mert én bizony nagyon beijedtem.
Carol hihetetlen nyugalommal reagált Lizzie tettére, de az apró könnyek mégiscsak szárba szökkentek és miután Tyrese beterelte a lányt a házba, a nő kiadta magából mindet. Az én szívem is belefacsarodott – pedig egészen kedveltem Lizziet –, de ez most betette nálam a kaput.
Maximálisan egyetértek Carol döntésével, nem volt más lehetősége és ezt Tyrese is pontosan tudta. A férfi is sokat nőtt a szememben, eddig gyenge és túlságosan sérülékeny karakternek gondoltam, de mégis most olyat tett, amire még Rick sem lett volna képes.
Történés szempontjából nem volt túlságosan mozgalmas ez az epizód, de a felszín alatt többet ért, mint bármilyen zombi mészárlás vagy rohangálás. Egy biztos, míg élek nem felejtem el a vadvirágok közt sétáló Lizziet és Carolt.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
ne vegyétek kötekedésnek, de a gyomorrúgás szónak van jó értelme is?:D
Ha valami meghökkentő, de valamelyest pozitív, pl a Harcosok klubjában Tyler Durden valódi személye