És megint visszatértünk az érdektelen epizódokhoz, amikből semmit sem tudok kiemelni.
Az állandó szereplők közül szinte csak Callie-t és Arizonát lehet ezen a héten kiemelni, de belőlük meg már kezd nagyon elegem lenni, mivel másfél évad óta megy ez: jól megvannak, összekapnak, kibékülnek, megint megromlik a viszonyuk… Pedig én ezt a két karaktert szerettem. Na, szóval ők voltak kvázi a középpontban, miután Murphy múltkori panasza miatt mindkettejükkel elbeszélgetett a kórház egyik HR-ese. És igen, ha nem ezt néztük volna az elmúlt másfél évben, akkor még egész jó is lett volna. A többiek címszavakban: Stephanie végre rendezi a dolgait Jacksonnal, Derek beköltözik az új irodájába, Christina is tesz egy apró lépést előre kapcsolatában Owennel. És… nagyjából ennyi.
Az esetek egész érdekesek voltak ugyan – egy deformált lábakkal született kislány, akit már annyiszor műtöttek, hogy inkább azt szeretné, ha amputálnák lábait; egy kisfiú, akit már csak egy lépést választ el attól, hogy máj transzplantációra legyen szüksége; egy férfi, aki szeretné „visszakapni” az agyhalott barátjának adott veséjét; egy kisbaba, akit veleszületett szívproblémái miatt szó szerint kidobtak a szülei – de valahogy nem kaptak elegendő teret ahhoz, hogy a néző kapcsolatot alakítson ki a páciensekkel. Egyedül csak a kislány érintett meg – a gyerekszínész is egész ügyes volt.
Talán az volt a baj az egésszel, hogy túl sok mindent akartak belezsúfolni, túl sok a pici történetszál. Szereplőből is kezd kicsit túl sok lenni, akiket ráadásul nagyjából egyenrangúan akarnak kezelni, aminek mindössze annyi lesz a következménye, hogy a néző besokall. Én is alig bírok visszaemlékezni, mi is történt pontosan, pedig alig pár órája láttam. Lehet, itt lenne az ideje megnyirbálni kicsit a szereplőgárdát, akkor viszont a kiírt karakterek miatt fájna a szívem. Vagy talán kevesebb, de jobban kidolgozott esetekkel kellene dolgozni? Ez is egy lehetséges megoldás lenne.
Hogy ne csak negatívumokat mondjak azért: az utolsó jelenet édesre sikeredett. Először megijedtem, hogy Callie és Arizona kapcsolatában megint lépünk kettőt hátra, miután pont most tettünk előre egy lépést, de aztán az írók kellemesen megleptek. Christina és Shane közös, utolsó jelenete is jó volt, végre ott is láttunk egy kis karakterfejlődést. Amit viszont Stephanie művelt a hordággyal – tudom, hogy valamilyen szinte humorforrásnak szánták, de nem igazán jött össze.
Mint ahogy azt egyszer már mondtam: mostanra színtiszta nosztalgiából nézem ezt a sorozatot. A jövő héten is meg fogom lesni az új részt, és valószínűleg az is untatni fog. De aztán lehet, hogy összehoznak valami meglepően jót. Ki tudja?
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
