Most jön a magyarázkodás és a mentegetőzés arról, hogy miért is néztem meg a Mélyvízben (The Deep End) című sorozatot. Elég rövid: össz-vissz hat epizód, jogi műsor és azokat mindig is szerettem, és talán a legfontosabb: a Veronica Marsban Macet alakító Tina Majorino szerepel benne, őt pedig nagyon kedveltem. Nos, igen, nekem ilyen aprócska okok is elegendők ahhoz, hogy elkezdjek egy sorozatot.
Adott négy frissen végzett joghallgató – természetesen a legjobb egyetemekről –, akik állásinterjún vesznek részt egy nagynevű jogi cégnél. Fel is veszik mindannyiukat, és innentől jön az igazi kőkemény munka számukra. Félre kell tenniük a morális iránytűjüket, a lelkiismeretüket, és minden szabadidejüket, mert a jog nem mindig arról szól, hogy kinek van igaza – ezt pedig az újoncok gyorsan meg is tanulják.
A Mélyvízben karakterei egyszerűen rettenetesek, mindegyik egy tipikus sablon-ember, van itt minden, ami szem-szájnak ingere, vegyük is szépen sorra: Dylan (Matt Long) a tipikus jófiú, aki hisz az igazságban és a jó győzelmében, természetesen mindig mindenkivel kedves és nagyon érzékeny. Liam (Ben Lawson) az ügyeletes szexi pasi, aki mindenkit megdönt, aki csak szoknyát visel, de aztán belezúg egy lányba és meg akar változni. Addy (Tina Majorino – igen őt kedveltem a Veronica Marsból), a kicsi és törékeny gyakornok, akinek naivitását mindenki kihasználja, de egyszer csak nem hagyja magát és kemény lesz. Beth (Leah Pipes) a dögös és gazdag lányka, akinek vág az esze, mint a borotva és természetesen rosszban van az apjával, aki mellesleg szintén egy jól menő ügyvéd.
A színészek sem valami kiemelkedőek, de legalább a három vezető ügyvéd közül azért akadnak, akik próbálkoznak. Hart Sterling (Clancy Brown) a cég névadó ügyvédje, és persze a kedves és aranyos főnök, akinek aranyból van a szíve. Cliff (Billy Zane), a kemény és pénzéhes vezető ügyvéd, aki mellesleg bunkó és csalja a feleségét a titkárnővel – ugye milyen egyedi? Susan (Nicole Ari Parker) pedig a mindig kemény és okos ügyvédnő, aki folyton seggberúgja azt, aki megérdemli.
A poénok nagy része izzadságszagú, de vannak, amik viszont tökéletesen betalálnak és nagyot lehet rajtuk nevetni. Leginkább szituációs viccek és elszólások, persze láttunk már ennél ezerszer jobbat.
Akkor miért is érdemes végignézni ezt a rövidke hat epizódot? Hát bizony a jogi ügyekért, mert azok viszont nagyon jók. Frissek és egyediek, nem a szokásos „egy rész per egy ügy”-sablon szerint halad, hanem van, amikor négy ügy is zajlik párhuzamosan és nem mindegyik végkimenetele lesz pozitív – de ez így is van rendjén. Egy keményebb film vagy sorozat után levezetőnek nagyon jól funkcionál, nem igényel sok figyelmet.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!