Némi késéssel, és a mostanra a filmen már túl, következzék a harmadik kötetet felboncoló cikk.
Pár héttel Spokane után Rose megbékélni látszik a történtekkel, sőt, kifejezetten izgatott: nem elég, hogy már csak egy hónap van vissza tizennyolcadik születésnapjáig, ráadásul a következő nap indul a végzős testőrtanoncok terepgyakorlata. A hathetes felmérés alatt a dampyrokat egyenként velük egyidős morák mellé osztják, akiket heti hat napon, napi huszonnégy órában követniük kell, valamint, hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog, védenceiket még az Akadémia testőreinek meglepetésszerű támadásaitól is meg kell óvniuk. Rose persze bulinak tekinti az egészet, főleg miután biztos benne, hogy Lissát kapja majd – ekkor viszont beüt a menykő, és Christian mellé osztják. És ha ez még nem lenne elég, azt is megtudja, hogy Viktor Daskov ügyét pár napon belül tárgyalják a Királyi Udvarban, őket viszont meg sem hívták a tárgyalásra.
Már a második kötet is nagyban arról szólt, hogy mennyire közel is a veszély, már ott is felmerült, hogy a moráknak ki kell lépniük az áldozatszerepből, és aktívan részt venniük a harcokban, itt viszont ezt még tovább viszi az író. A gépezet beindult, most már lehetetlen leállítani: mozgolódnak a királyi családok fiataljai, a nem-nemes morák, a dampyrok. A szereplők kezükbe veszik az irányítást és történelmet írnak.
A történelmet pedig szavakkal és tettekkel is lehet alakítani, és ez vissza is köszön a könyvből. Ízelítőt kapunk a Királyi Udvar működéséből, Tatjána királynőt is viszontlátjuk. Látunk tárgyalást, és a mora elit beképzelt fiataljainak elméjébe is bepillantást nyerünk. A másik oldalon viszont véres küzdelmet is kínál a könyv, ráadásul olyat, ami mellett az előző kötet végkifejlete hétvégi matinénak tűnik – és le a kalappal azelőtt, aki száraz szemmel végig tudja olvasni az utolsó harminc-negyven oldalt.
Ami még kifejezetten érdekes, az az agymosás, aminek a dampyrokat kiteszik: a morák az elsők. Az a kötelességed, hogy testőr legyél. Ha nem vagy testőr, akkor senki sem vagy. Tedd félre a saját életed a morád kedvéért – ezek a mantrák kifejezetten Huxley Szép, új világára emlékeztetnek, ahogy a gyerekek fülébe alvás közben csicseregtek hasonló jellegű mantrákat, ott éppen csak fogyasztásra biztatták az embereket. Furcsa belegondolni, hogy a filmváltozat egyes kritikusai pont azt hozták fel negatívumként, hogy a dampyrok mintegy rabszolganépként jelennek meg a történetben – igen, ez így igaz, de ez nem feltétlenül probléma. A Vámpírakadémia egy hibás társadalmat mutat be, ellustult, elitista vezetőréteggel, és elnyomott, teljesen alárendelt, szinte az emberségétől megfosztott kvázi szolgálóosztállyal. És a hiba valójában nem is a társadalommal van, hanem azzal, hogy látszólag egészen a történet közelmúltjáig senkinek sem tűnt fel, hogy ez így nem jó. A sorozat folyama során persze ez a társadalmi rendszer lazul, de nem tűnik el – több száz évet nem lehet semmissé tenni kevesebb, mint egy év alatt.
Mint ahogy azt már a második kötetről írt cikkemben is említettem, a sorozat egyes részei egyre erősebbek – és ez A halál csókjában talán még jobban is érezhető, mint a Dermesztő Ölelésben. Garantálom, ha idáig eljut valaki, már képtelen lesz félbehagyni a történetet.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
