A múlt heti visszatérő epizód színvonalát nem sikerült hozni, de azért egész élvezetes kis negyven perc volt ez – nem túl emlékezetes, de szórakoztató, sőt, kicsit még megható is.
Egy névtelen panaszt követően – melynek írója arról panaszkodik, hogy feljebbvalója szexuálisan kihasználta és ez visszafogja tanulmányaiban – a kórház vezetősége új szabályt vezet be: a dolgozók között mindenféle romantikus kapcsolat ellenjavallott, feljebbvalók és beosztottak közt pedig egyenesen tilos. Mindeközben a gyereksebészeten egy tizenhat éves lányt kezelnek, akinek testében hat év alatt már a harmadik féle rákos daganat fejlődött ki, a sürgősségire pedig behoznak egy egyetemi professzort, aki két napot töltött egy szemétledobóban, miután az őt semmibe vevő pasija iránt érzett dühében a lezuhant táskája után ugrott.
Mikor az előző rész végén bejelentették ezt az új szabályt, már tudni lehetett, hogy ebből még baj lesz – emberek, arról a kórházról beszélünk, ahol gyakorlatilag már mindenkinek megvolt mindenki! Persze mostanra az eredeti banda nagy része már házas – házon belül –, így rájuk nincs túl sok hatással az új intézkedés, de a rezidensekre igen, és ők fel is emelik hangjukat emiatt. A leghangosabb természetesen Jo, akinek Alexszel való kapcsolatát teszi illegálissá a szabály. Kettejüknek van is egy nagyon jól eltalált jelenete, ami először megijesztett, és bosszankodtam miatta, mivel eléggé karakter idegennek tűnt, de aztán képletesen forgott tovább a film, és egy perc múlva már vigyorogtam – a rész egyik legjobb jelenete lett ez.
A rezidensek reakcióit is jól eltalálták, és azért is le a kalappal, ahogy megoldották az egész konfliktust – az előző részben az övék ugyanis nem lett igazán feloldva, most viszont ez nagyon szépen sikerült. Bailey jelenetei is a helyén voltak, a raktárhelyiségbeli jelenet a kis bűnös kvartettel az első évadokat idézte, és olyan jó végre megint együtt, ismét barátként látni Meredith-t és Christinát. Ja, igen: spicces Christina. Komolyan, az egyik legviccesebb dolog, amit eddig ebben a sorozatban láttunk.
És végre kaptunk olyan ügyeket is, amik valódi mélységet mutattak be. A rákos kislány és testvérének jelenetei nagyon meghatók voltak, az egész családért vérzett a szívem. A szemetesből kimentett nő története inkább a humorfaktorban mozgott, de az abszurditás mögött nagyon is reális problémák bújtak meg.
Lényegében nem volt semmi baj ezzel a résszel – szépen folyt a történet, jók voltak a karakterek reakciói, átérezhetők voltak az esetek. Csak éppen az a bizonyos megfoghatatlan plusz hiányzott, ami kiemelte volna az epizódot a többi kétszáz tengeréből, így mindössze egy szórakoztató, de felejthető fejezetet kaptunk a Grey-Sloan Memorial mindennapjaiból.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
