Sorozatos és sci-fi berkekben robbant a bomba, miszerint a Hősök (Heroes) új sorozatot kap, amiben talán a régebbi szereplők is visszatérnek. Én is azok közé az emberek közé tartozom, akik a második évadban elkaszálták a sorozatot. Miért is? Mert az első évadban még egy igen ötletes megoldással dolgoztak: a szuperképességekkel rendelkező emberek vajon elég jók-e ahhoz, hogy megakadályozzák a világ pusztulását? A történet váratlan fordulatokat tartalmazott, és elég pimaszak voltak az alkotók ahhoz is, hogy bemutassák nekünk a robbanás utáni életet. A második évadban mintha kicserélték volna a gárdát, lapos volt és ötlettelen, de leginkább követhetetlen – pedig van pár időutazós sci-fi a hátam mögött. Egy darabig még néztem, de leginkább csak Masi Oka miatt, aki azóta már a Hawaii Five-O állandó szereplője, és ott is imádom.
A Heroes nem egy kiemelkedő alkotás, láttunk már korábban is szuperembereket, és valószínűleg még fogunk is. Annyi remek sci-fi sorozat idő előtti halálát láttam már, hogy ez a húzás igazán felbőszített, mert ez a sorozat sem kiemelkedőt történetet nem hozott, sem igazán egyedi figurákat, sőt gyanítom, ha nem lett volna benne legalább három jó pasi és csaj, akkor sokkal kevesebben nézik meg. Íme, pár (igazából jó sok) ötletem arra, mit is kellett volna inkább folytatni vagy átértelmezni.
Firefly (2002)
Azt hiszem, itt mindenki tökéletesen egyetért velem – ez az egyetlen évadot megért sci-fi sorozat legalább akkora rajongótáborral rendelkezik, mint a nagyok. Erre persze igen egyszerű a magyarázat: Joss Whedon és Tim Minear az ötletgazdák, rendezők, írók és gyakorlatilag az atyaúristenek ebben a sorozatban. És micsoda sorozat! A karakterek egyedik és viccesek, valóságosak, a színészek mimikája leírhatatlan; a rejtély érdekes, de nem csak ez mozgatja a nézőt, hanem maga az utazás is. A sorozat az abszolút kedvencem, nincs még egy hozzá fogható, és gyanítom nem is lesz soha. A széria halálát a Fox (x#&@) okozta: rosszul promótálta, felcserélte az epizódok sorrendjét, látszódott, hogy nem akarta, hogy sikeres legyen. El persze nem adta a jogokat, így tíz év távlatában sincs semmilyen remény a folytatásra. De a rajongóknak és a készítőknek legalább egy filmet, a Serenityt sikerült kiharcolnia Mint minden rajongó én is abba kapaszkodom, amibe csak tudok: ezért vettem meg a társasjátékot és a képregényeket is.
Star Trek
Láttam az új filmeket, de most nem kívánom azokat minősíteni, inkább csak jelzem, hogy ez a történet jobban megállja a helyét sorozatban, mint filmen. Mivel egy hatalmas galaxis teljes egésze foglaltatik benne, a lehetőségek száma végtelen. Én nagyon örülnék egy olyan szériának, ahol bemutatják az Akadémiát és a nehézségeket, amiken túl kell lépni ahhoz, hogy valaki Csillagflotta tiszt legyen. Vagy egy olyannak, amiben a többi faj kap nagyobb hangsúlyt, például a vulkáni, a klingon vagy a trill.
Star Wars
Hogy ez miért is került ide? Azért, mert annyi a kiaknázatlan lehetőség ebben a hatalmas univerzumban, hogy inkább sorozatot (élőszereplőset) kellene belőle csinálni, nem pedig újabb mozifilmet (pláne nem J. J. Abrams rendezésében). Kedvelem a rajzolt és az animációs sorozatát is, de egy élőszereplős változat, ahol nem csak lövöldöznek meg menekülnek, hanem a jediket vagy éppen a sitheket mutatja be társadalmilag, odaszegezne a képernyő elé.
SeaQuest DSV (1993-1996)
Erre a sorozatra igen kevesen emlékeznek, pedig Spielberg az egyik atyja. Saját bolygónkon játszódott, viszont a jövőben, és egy tengeralattjáró körül forgott a történet. Olyan ismeretlen térségeket mutattak be a nézőknek, amiről nem is gondoltuk volna, hogy planétánkon is létezhet. Roy Scheider zseniális volt a kapitány szerepében, utódja, Michael Ironside pedig olyan tökéletes ellentéte volt, hogy még évadokig néztem volna. Csak egy tengeralattjáróról szólt, de az micsoda fenséges darab volt! Ebben a sorozatban szerepelt együtt a DeLuise testvérpár, Peter és Michael, akik annyi sci-fi sorozat létrejöttében közreműködtek, hogy meg sem próbálom felsorolni.
Babylon 5 (1994-1998)
Gyerekként minden nap ott csüngtem az RTL csatornáján, csakhogy láthassam a sorozatot. Straczynski újraértelmezte a sci-fit és olyan mélységet adott neki, ami nem hittem volna, hogy lehetséges. A karakterei nem voltak tökéletesek (korántsem), és pont ez tette őket igazivá, a hibáik és a tévedéseik. Ugyanakkor figyelt rá, hogy kapjunk a sok rossz és szomorú pillanat mellé örömöt és mondanivalót is, ami az egész emberiséghez is szólt. Pontosan tudták az alkotók, hogy mit akarnak és mi a céljuk. Ez leginkább az első négy évadra jellemző, az ötödiket ki kellene dobni az ablakon és elfelejteni még a létezését is. Ugyanez a helyzet a sorozat spin-offjával, a Crusade-dal is.
Csillagkapu
Igen, talán ez a sorozat rendelkezik elegendő epizóddal ahhoz, hogy ne dühöngjünk, ám én közel sem érzem így. Igen, tudom, az eredeti Csillagkapu tíz évad után valóban kifújt, már a nyolcadik évadtól érezni lehetett a végét, de még így is klasszisokkal magasabb színvonalat hozott, mint a Heroes valaha. Az Atlantisz, ami talán a legnagyobb kedvencem volt, csak feleannyi időt ért meg – öt évadot –, és rengeteg lehetőséget hagytak ki benne. A beígért mozifilmet pedig elkaszálták. Az Univerzum már más tészta, az csak két évadot ért meg, de az elsőben olyan megbocsáthatatlanul rosszak voltak (a történet, a színészek, egyszóval mindenki), hogy megértem, miért nem kapott folytatást, de még mindig jobban megérdemelte volna a Heroesnál.
Terra Nova (2011)
Ez szintén csak egy évadot élt meg, és vajon melyik csatorna kaszálta el? Akik a Foxra tippeltek most legyenek nagyon büszkék magukra. Nem egy nagy szám a Terra Nova, de az alapötlet zseniális: a koszos és haldokló Földről embereket küldenek vissza évmilliókkal időben egy régi-új Földre, ahol letelepednek és előkészítik a helyet az újonnan érkező embereknek. A karakterekkel voltak gondok, de ezeket epizódról epizódra orvosolták, és ha lett volna még idejük az íróknak akkor, a második évadban már nyomát sem találtam volna hibának. A színészek remekül hozták a figurát, még a legkisebb gyerekek is.
Andromeda (2000-2005)
Szintén Roddenberry (ő a Star Trek szülőatyja) fejéből kipattant történet, ami az első két évadig nagyon jó és szerethető volt, de aztán… Inkább csak az első két évadig nézze meg mindenki. De jó lenne belőle egy új sorozat, persze Kevin Sorbo nélkül. Az űrhajó egy maroknyi legénységgel halad a cél felé: újraegyesíteni a világokat, hogy létrejöjjön egy újabb virágzó korszak az univerzumban.
Dűne
És ami kilóg a mezőnyből, az a Dűne. Annyi könyv után még senkinek sem jutott eszébe egy rendes sorozatot csinálni belőle? Hahó, adaptációhajkurászók, tessék, itt egy jó alapsztori, ideje lenne megcsinálni, mert a minisorozat csak egy homokszem a sivatagban.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
- Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
- Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
- Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
- IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Star Treknek nagyon örülnék, ez az akadémiás cucc eddig nem jutott eszembe, de ilyet is szívesen néznék. Csak ne Kirk legyen a főszereplő, mert őt már eleget láttuk. 😀 Ha nem is dolgoznának teljesen új szereplőkkel, akkor pl. Janeway akadémiai éveit szívesen végigkövetném.
SW-ből is szívesen néznék élőszereplőset, kb. 4 évvel ezelőtt írásban indítottunk a honlapomon egy SW sorit, és most a Rebels annak az alapfelállását nyúlta le. 😀 Írnom kéne Filoninak…
Dűne filmesítésekkel nem vagyok kibékülve, valahogy nekem az csak írott formában jött be eddig. De ki tudja, hátha össze tudna hozni valaki egy jó sorozatot belőle.
A Fireflyt meg még mindig nem néztem meg…
Igen én is Kirk menteset szeretnék inkább látni 😀 Janeway akadémiai évei, ez még eszmbe sem jutott, de imádnám.
Ezt az Sw sztorit megnézem magamnak, mert kiváncsivá tettél.
Igen, tudom a Dűne eddig nem volt az igazi, de szerintem egy jó gárdával igazán jó kis sorozatot lehetne belőle kihozni.
A Fireflyt nézd meg, hidd el, a szerkesztőségben hárman élünk halunk a sorozatért. Sőt cosplay klubban is gondolkodunk