Oldal kiválasztása

Az előző filmnél már jeleztem, hogy nem voltam nagy rajongója a történetnek. Ezt is csak azért kezdtem el nézni, mert nem volt más, és ha már láttam a Villámtolvajt – nos, miért is ne? Akkor még nem tudtam, mennyire be fog jönni nekem a történet. Bizony, a Szörnyek tengere teljesen beszippantott, olyannyira, hogy még aznap este – természetesen alvás helyett – újranéztem az első részt. Azóta már az első kötetet is megvettem – hát igen, így kap el engem egy fandom: csak lesben áll, várva a megfelelő alkalomra, de amikor az a pillanat eljön, nincs menekvés.

Egyből a mélyvízbe dobtak (miért élvezem én ezt mindig?) négy gyerek szalad az erdőben, egyetlen biztos menedékük a Félvér Tábor, de valami olyan üldözi őket, ami gyorsabb náluk. Ám a félistenek nem érdemtelenül lettek hősök: Thalia (az egyik üldözött gyerek) feláldozza életét a többiek biztonságáért. Az apja, Zeusz megjutalmazza: fa képében tér vissza és innentől fogva ő biztosítja a tábor védelmét. Thalia fája a legnagyobb tiszteletet és elismerést kapja mindenkitől, legyen az szatír vagy akár Athéné lánya.

percy2.3

Jócskán ugorva az időben, a napjaink félvér-táborában járunk. Percy (Logan Lerman) kiképzése azóta is rendületlenül tart, ám a fiú komoly nehézségekkel találja szemben magát. A legyőzhetetlennek tűnő ellenfél pedig Clarisse (Leven Rambin), a hadisten Árész leánya, aki nemcsak Percynél jobb, hanem mindenkinél, és ezt piszkosul szereti is hangoztatni – egyből megkedveltem. Annabeth (Alexandra Daddario) természetesen kimarad a viaskodásból, nem véletlenül Athéné lánya (nem, nem kötünk bele a mitológiai szabálytalanságba!).

A tábor vezetői Cheiron, a kentaur (Anthony Head) és Mr. D. (Stanley Tucci). A táborban a felfordulást egy új lakó okozza, Tyson (Douglas Smith), aki Poszeidon másik fia, ezáltal Percy testvére. Nos, a baj csak az, hogy a srácnak egy szeme van – Poszeidonnak volt egy kisebb afférja. A testvérek kapcsolata nem indul éppen zökkenőmentesen, de a nagyobb baj miatt összefognak.

A védőfal, amit Thalia fája biztosít repedezni kezdett, támadás történik, a táborban pedig kitör a káosz. Percy, Tyson és Clarisse azonban sikeresen megoldják a dolgot. A fa azonban haldoklik, nem találnak rá orvosságot, ezért Cheiron és Mr. D. úgy dönt, nincs más választásuk, mint felkutatni az aranygyapjút, ami az egyetlen reményük a fa megmentésére. A kalandra pedig Clarisse-t és csapatát küldik el. De Percy nem lenne az, aki, ha nem bírálná felül ezt a döntést és útra nem kelne ő maga is. Természetesen vele tart Grover (Brandon T. Jackson), Annabeth és Tyson is.

percy2.1

Azonban a kaland korán sem az, aminek elsőnek hitték, nemcsak a Félvér Tábort kell megmenteniük, hanem az egész Olimposzt is, az istenekkel együtt. Vajon ők négyen elegek ahhoz, hogy megakadályozzák a világ pusztulását?

Mint Firefly rajongó, kötelességem külön figyelmet szentelni Nathan Fillionnek, ő játssza Hermészt. Olyan cuki abban a nadrágban és amilyen fejeket vág hozzá – imádnivaló. Igen, Cheiront lecserélték, a Villámtolvajban még Pierce Brosnan játszotta – én örülök a cserének, Headet a Buffy, a vámpírok réme óta kedvelem. És a mindig vicces és imádnivaló Stanley Tucci, mindig nagyon élvezem a színészi alakítását,itt mint Mr. D, azaz Dionüszosz – a bor és a mámor istene –, aki egy átok folytán bármilyen borhoz is ér hozzá, az azonnal vízzé válik.

percy2.2

Most mit mondhatnék? Elkapott a sztori, a hangulat és a karakterek, a görög mitológia pedig még sokkal korábban. A filmtől pontosan azt kapja a néző, amit elvár, örömöt, nevetést és szórakozást, mindenből annyit, amennyit kell. Így kell filmet csinálni!

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.