Nagy kettőség volt bennem a film kapcsán, egyrészt eszméletlenül vártam a premiert, másrészt viszont aggódtam. Aggódtam, mert a tavalyi Csontváros után féltem, hogy egy nagyon szeretett könyvemet megint elrontják, és már sosem lesz számomra ugyanaz. Aztán beültem a filmre és öt perc után minden kétségem elszállt, azonnal beleszerettem, és tudtam a Vámpírakadémia film egyenértékű a könyvvel. Amióta pedig kijöttem a moziból legszívesebben ugrálnék örömömben – annyira megfogott, annyira feltöltött a film.
A készítők nem lemásolták a könyvet, inkább új kontextusba helyezték. Sok, számomra igen kedves jelenet nem került bele a filmbe, de volt olyan is, ami pedig a könyvben nem szerepelt, és mégis így volt jó. Miért? Mert végre megértették, hogy nem kell mindent pontosan úgy csinálni, mint ahogyan le van írva – azt már olvasták –, inkább be kell mutatni, hogy máshogy is lehet látni és láttatni ezt a történetet.
Egyből a mélyvízbe dobtak, Rose (Zoey Deutch) és Lissa (Lucy Fry) rejtőzködnek, vagyis próbálnak, mert éppen kiszúrták őket, és ezért menniük kell tovább, de a Szent Vlagyimir Akadémia nevében Dimitri (Danila Kozlovsky) és a többi örző elfogja őket, úgyhogy irány vissza a középiskolába. Azonban ez nem egy átlagos suli, itt tanulnak az elit mora gyerekek és itt képzik ki a testőreiknek szánt dampyrokat. Nos, a morák a legendás vámpírok, csak éppen nem ölnek embereket, nem élnek örökké, és a napfénnyel sincs komoly bajuk. A dampyrok félig vámpírok, félig emberek, és így örökölték a morák emberfeletti erejét, de a varázserejüket nem. Igen, a morák tudnak varázsolni, a négy elem (tűz, víz, föld és levegő) segítségével.
A két lány visszatér az akadémiára, de nem fogadják őket tárt karokkal – végülis majd egy évig voltak távol –, a diákok közötti hierarchia legaljára kerülnek. Rose új és minden eddiginél keményebb kiképzőt kap, a testőrség egy legendás tagját, Dimitrit. Igen, azt a Dimitrit, aki egy ütéssel a földre vitte a lányt. Lissa pedig még mindig gyötrődik, amiért nem sikerült szakosodnia egyik elem mágiájára sem. Kezdenek visszazökkeni a megszokott tinédzseréletbe – mondjuk a Facebookot azért hiányolják –, de az ok, amiért elmenekültek nem tűnt el, inkább megvárta, míg a két lány visszatér hozzá.
A karakterek iszonyúan jók lettek, megkockáztatom, hogy Rose az első kötetben nem volt ennyire plasztikus, ennyire élethű. Lissa az elején pont olyan, ahogyan megszerettük, bájos és törékeny, szüksége van Rose erejére. Aztán mikor megkeményedik, elhiteti magával, hogy már nincsen senkire szüksége, de téved, és ezzel pont ő okozza a bajt, utána viszont mindent megtesz, hogy helyrehozza hibáját. A kettejük közti kapcsolatot és Rose folytonos narrációját sikerült átültetni a vászonra. A két színésznő között működik a barátság, hitelesek és élettel teliek.
Christian (Dominic Sherwood) pont olyan, amilyennek elképzeltem, egy igazi visszahúzódó srác, akit jobb nem felhúzni, mert akkor harap – vagyis ebben az esetben felgyújt. Gabriel Byrne pedig tökéletes választás volt Victor Dashkov szerepére, jól hozta a beteg és aggódó nagybácsit. A lánya, Natalie (Sarah Hyland) egyszerűen imádnivaló, az apjáért a végletekig rajongó kislány, akinek olyan beszélőkéje van, mint szerintem senki másnak az egész történetben.
Egyetlen egy színésszel nem voltam elégedett, és az pedig Olga Kurylenko, aki Kirova igazgatónőt alakította. Elismerem, hogy Olga gyönyörű, olyan egyedi arcszerkezettel rendelkezik, amit sosem felejt el az ember, de szerintem nem adta vissza jól Kirova hideg profizmusát.
Nagyon-nagyon várom a folytatást, akkor végre többet láthatom Tatiana királynőt és Masont is. És végre valahára láthatom kedvencemet, Adriant testet ölteni. Ha a következő filmet is ilyen profin és ennyi humorral oldják meg, akkor azt hiszem, szerepelni, fogok a következő híradóban, mint a lökött nő, aki végigugrálta fél Budapestet.
És igen, Rosemarie Hathaway jár a taps, és meg is érdemled!
További cikkek:
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
- Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
- Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
- Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
- IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback