Oldal kiválasztása

A vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok és társaik után újabb zsáner-fajról készül a fiatalabb korosztályt megcélzó filmsorozat: az idegenekről. A CW (ez a csatorna jegyzi többek közt a Vámpírnaplókat és a Reignt is) új show-ja, a Star-Crossed hétfő este debütált az Egyesül Államokban.

starcrossedpilot_1

2014 szeptemberében egy idegen űrhajó hajt kényszerleszállást Baton Rouge közelében, rajta számos atriaival, akik haldokló bolygójukról érkeztek a Földre menedéket keresve. Az emberi katonaság, attól tartva, hogy az atriaiak el akarják foglalni a földet, tüzet nyit, az újonnan jött idegenek pedig, más lehetőségük nem lévén, viszonozzák a gesztust. Egy atriai kisfiú eközben elmenekül a helyszínről és egy közeli ház szerszámoskamrájában húzza meg magát. A házban lakó, nagyjából vele egyidős kislány, Emery megtalálja, de ahelyett, hogy szólna a szüleinek, takarót és ételt hoz a fiúnak, majd pedig megpróbál összebarátkozni vele. Másnap azonban – miután a többi atriait már fogságba ejtették – a katonák ráakadnak a kisfiúra, akit meg is lőnek, ahogy éppen Emeryt védi.

Tíz évvel később a Földre érkezett atriaiak egy elszigetelt és szigorúan őrzött „rezervátumban”, a Szektorban élnek, miután az emberiség még mindig attól tart, hogy az idegenek szánt szándéka az, hogy elfoglalják a bolygót. Fejlemény viszont, hogy ezen a tévképzeten próbálnak lazítani, aminek nyomán hét atriai tinédzser kezdheti meg tanulmányait – természetesen szigorú feltételek mellett – a helyi gimnáziumban. Az időközben felcseperedett Emery (Aimee Teegarden) is ekkor tér vissza az iskolába négy év után, aminek a nagy részét kórházban töltötte. A lánynak első napján nem csak a változásokkal kell szembenéznie, ami távolléte alatt történt, hanem azzal is, hogy új űrlény iskolatársainak egyike, Roman (Matt Lanter), nem más, mint az a fiú, akin tíz évvel ezelőtt segített – és akit egész idő alatt halottnak hitt.

starcrossedpilot_2

Első gondolatom a sorozatról: érdekes. Érdekes, ahogy bemutatja az emberek reakcióját az idegenekre. Érdekes, ahogy a diákok viszonyulnak az újoncokhoz. Érdekes, ahogy a sorozat margóján bemutatják, milyen is lehet majd a közeljövőben a technika. Érdekes, hogy vajon miben különböznek tőlünk az atraiaik, és vajon miért pusztult el a bolygójuk? A második gondolatom pedig: ez ismerős. Bizonyos mozzanatok egy az egyben a Vámpírnaplók kezdeteire emlékeztet, sőt, a Star-Crossed még két színészt is kölcsönkapott az előbb említett sorozatból: Susan Walters, aki Carol Lockwoodot játszotta a Vámpírnaplókban, itt Maiát, Roman anyját alakítja, míg a Vámpírnaplókban Annát megformáló Malese Jow kapta Emery kórházi barátnőjének, Juliának szerepét.

Szóval azért befigyelnek a klisék – egy rész után már van két elválaszthatatlan barátnőnk, egy ügyeletes méhkirálynőnk és egy potenciális szerelmi háromszögünk. Az atriaiak, mint faj, sem egészen tiszta számomra – külsőre, pár tetoválásszerű mintát leszámítva, pontosan úgy néznek ki, mint az emberek, bár Roman szerint két szívük van, és a srác tett is valamit a rész végén, ami… ami spoileres, szóval nem mondom meg. Viszont mégis volt ebben az epizódban valami, ami megfogott, valami, ami miatt már most várom a következő részt. Látni akarom, mit hoznak ki a készítők a karakterek közti bimbózó kapcsolathálóból, tudni akarom, milyen az atriai kultúra, miért jöttek ide, hogyan fognak boldogulni a továbbiakban az emberek között – egyszóval van potenciál a sorozatban, és ha az alkotók jól játsszák a lapjaikat, még valami nagyon jó is kisülhet belőle.

starcrossedpilot_3

A Star-Crossedból elméletileg már elkészült a teljes, tizenhárom epizódos első évad, amit az IMDb szerint a csatorna megszakítás nélkül, hétfő esténként kíván leadni, május 19-i szezonfináléval.

És még egy megjegyzés: ha hozzánk menekülnének ilyen helyes idegenek, én nem ellenségeskednék velük. Egyáltalán nem.

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.