Mielőtt bárki félreértené a címet, még most szólok, hogy senkit nem áll szándékomban lenézni vagy bántani. Ami erre a cikkre ösztökélt, az az, hogy gyakran találkozom játékosokkal – én is az volnék – , akik a szó legszorosabb értelmében menekülnek a többi magyar játékos elől. Gyakran teszik fel a kérdést, külföldön és itthon egyaránt, hogy miért? Így aztán rászántam magam, hogy körbejárjam a problémát és megpróbáljam megválaszolni – legalábbis a saját részemről.

Az ilyesfajta játékokkal tizenhat évesen kezdődött a pályafutásom. Feltételezem, hogy a legtöbb magyar gamer már azért belefutott a Metin2, Gates of Andaron (fantasy MMORPG mindkettő) és barátaik magyar szervereibe – én is innen indultam. Már akkor sem szerettem a darálós karaktereket – warriorok és hasonlók -, mert számomra meglehetősen unalmasak voltak, ráadásul mindig túl sok van belőlük. Nekem jobban fekszenek a varázslók (hű, de fura magyarul beszélni). Az első problémák itt kezdődtek. A Metin2 magyar szerverén elvétve találtam olyanokat, akik valóban ismerik ezeket a játékokat és a felépítésüket, így már az első körökben megtapasztalhattam a lenézést azoktól, akiknek nem volt türelme felhúzni a PvP-re (plyer vs player – játékos játékos ellen) edzett karaktereket. Ezzel egyébként hamar megbarátkoztam, mert általános iskolában sem voltam egy népszerű gyerek, így a dolog nem igazán hatott meg. Amikor a játékot kezdtem, még mindössze két szerver állt rendelkezésre – mondhatjuk, hogy első generációba tartoztam, jó másfél évet le is húztam ott. Magyar nyelvénél fogva természetesen a kisebbek is hamar betalálták a játékot, akiken a fórumon jó sokat bosszankodhattunk, mert valójában a játékélmény nem érdekelte őket, csak az, hogy nagyobbak legyenek, és hogy ne kelljen érte túlságosan megerőltetni magukat. Idősebb fejjel persze már csak legyintek: gyerekek. A „cs, húzol?” című beírásokra válogatott, humoros válaszok kitalálása, közös bosszankodások, a KS-elők (akik modortalanul belenyúlkálnak abba, amit én ölök) problémájának kitárgyalása. Azt gondoltam, a fórumon megtaláltam a magam társaságát. Úgy egy fél év után kellett rájönnöm arra, hogy nem. Csupán a témájuk változott meg. Beleszóltak abba, amihez semmi közük sem volt, felkerültem én is párszor a bosszantó történetekhez, pedig nem éppen szemétkedésből tettem azt, amiért odakerültem. Itt még mindig nem adtam fel, mert még azt hittem, van értelme játszani velük. A játék végéhez közeledve két dolog tette be a kaput. A guild-főnököm és egy újabb gyerek. Metinen a párommal játszottam akkoriban, azonban úgy gondoltuk, túl sokat ülünk a monitor előtt, egy kicsit több időt kellene egymásra szánnunk. Úgy döntöttük, pihentetjük egy kicsit a témát. Két hét után visszatérve nem volt guildem. Volt párom rá is írt a főnökre, hogy mégis mi a fene van, erre kaptuk azt a választ, hogy nem voltam fent. Értetlenül ültünk a gép előtt, elvégre a párosunk másik fele még mindig tag volt. Nos, ezek után egy laza csuklómozdulattal otthagyta ő is a guildet. Később kiderült, nem tetszett a warriort használóknak, hogy egy „béna kis sámán” jobb náluk. Nem voltam jobb, csupán tudtam, hogy kell PvP-karaktert használni és volt hozzá türelmem. Ugyanezen a napon indultam el Orkföldre, hogy egy kicsit gyűjtögessek magamnak. Akkoriban volt egy kedves srác, akivel együtt játszottam. Természetesen őrajta is érződött, hogy gyerek, viszont szerette a játékot, és ha együtt játszottunk, nem húzatta magát, hanem ő is kivette a részét a munkából. Nos, ezek után kaptam a hideg zuhanyt, amikor megjelent és halál komolyan közölte velem, hogy én márpedig utazzak le hozzá, és ha tizennyolc lesz, ő majd feleségül vesz. Mi mondjuk jót derültünk exemmel rajta, ő kevésbé. Mi meg csak ültünk és néztük, ahogy idegrohamot kap attól, hogy én ezt abszurdnak tartom. Mindez nem is lett volna probléma, gyerek még. No, ezek után szépen fogta magát, szabad módba váltott (magyarul így tudott ütlegelni, csak a rangjának nem tett jót) és szépen elkezdett leöldösni engem. No, hát mondom, rendben van, majd megunja egyszer, én addig megebédelek, vagy valami. Közben egyébként röpködtek a szebbnél szebb jelzők a személyemet és a „hivatásomat” illetően. Nos, akkor határoztam el, hogy befejezem. Annyit voltam még hajlandó játszani, hogy megvártam, míg a rangja lecsúszik Kegyetlenre, ez ugyanis azt eredményezte, hogy ha legyőzöm, eldobálja a tárgyait. Szóval vártam, majd amikor a pillanat elérkezett, levertem és otthagytam. Pedig egyébként igen ritka és jól statolt cuccot dobott el, amiből meggazdagodhattam volna.

Ezek után döntöttem úgy, hogy nem próbálkozom magyar szerverekkel. Feltételeztem, majd külföldi szervereken jobb lesz a helyzet, ott több ésszel játszanak talán, hisz az angol nyelv nem annyira kényelmes nekik. Így folytattam. Ekkor óriási különbségekkel szembesültem. Míg idegen emberek szívesen segítettek, cserélgettek velem, jókat bolondoztunk együtt, a magyaroktól ugyanazt a politikát tapasztaltam, mint a magyar szervereken. Amíg le lehetett húzni, addig nagyon szerettek, ha nemet mondtam, akkor megint elővették a „hivatásomat”, meg az édesanyámat és hasonló nyalánkságokat.

Ez természetesen nem mindenkire igaz. Találkoztam magyar játékosokkal, akik tudtak viselkedni.  Ők azonban többnyire azok a játékosok, akik inkább meg se mondják, hova valósiak, elbújnak, és véletlenül sem választanak magyar nevet maguknak. Tisztában vagyunk vele mind, hogy akadnak a játékos-társadalomban kedves emberek, olyanok, akik a játékélményért játszanak, de már félünk. Ilyen játékosok mindenhol akadnak, még így is belefutunk az ilyenekbe, nem kell, hogy még ránk is akaszkodjanak. Néhány magyar szó nem ér nekünk ennyit. Jelenlegi telephelyemen, a Forsaken Worldön mindössze egyetlen magyar játékossal játszom együtt, aki szintén a guildem tagja. A fejesünkkel is hatalmas mázlink van, mert egy meglehetősen nyugodt ember és eddigi játékaim során ő az egyetlen, aki tudja kezelni azt, hogy nem tűröm el a dirigálást, hogy megmondják, mit csináljak. Ők is megtapasztalták már azt a mentalitást, amit fentebb leírtam, ők sem értették, hogy miért bújok el, ha máshol is vannak ilyenek. Nos, azért bújok el, mert hatalmas hordákba gyűlnek ezek a gamer nevet csúfoló élőlények. Ez egyébként más nemzetiségi guildeknél is megfigyelhető, hogy ahol kirekesztik a külföldi játékosokat és csak egymással játszanak, azok nem tudnak viselkedni. Viszont velük sosem lesz dolgom, mert külföldi vagyok, és nem vagyok nekik elég jó. Így aztán maradok elbújva az én kis soknemzetiségű csapatomban, mely bár nem toplistás, de legalább tényleg játszunk és segítünk egymásnak.

Szerző

Ixi

Alapító és szerkesztő

Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!

Korábbi cikkek

• Film2021-09-12He’s all that
• Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
• Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
• Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk