Azóta meg akartam nézni ezt a filmet, hogy pár hete láttam az IMDb-n egy promóképet Jessica Brown-Findley karakteréről a századelőt idéző vörös báli ruhájában (tudniillik nekem bármit el lehet adni szép ruhákkal). Aztán megnéztem a trailert, majd egy másik trailert, utána meg egy szinkronos trailert, és szépen lassan beleszerettem a film gondolatába. Végül aztán – rögtön a premier napján – meg is néztem. Akkora katarzist nem hozott, amekkorát reméltem, de azért tetszett.
A történet alapgondolata gyönyörű: minden emberben ott lakozik egy csoda, ez a csoda viszont nem a sajátja, hanem valaki másé. Sorsunk pedig az, hogy ezt a csodát valóra váltsuk annak a másik embernek a kedvvért – ha pedig ez sikerül, jutalmunk az, hogy csillaggá válunk. Persze a dolog nem ilyen egyszerű: a földön járva az egyetemes jó és gonosz ügynökei azon ügyködnek, hogy a csodák létrejöttét segítsék, vagy éppen hátráltassák.
A film főszereplője Peter Lake (Colin Farrel), egy árvaként felnőtt New York-i tolvaj, aki a helyi bandavezér, Pearly Soames (Russel Crowe) szárnyai alatt nevelkedett. Peter egy nap fellázad főnöke ellen – olyan önálló gondolatai támadnak, mik szerint például nem kell ahhoz levágnod valaki ujját, hogy ellopd a gyűrűjét – és elmenekül tőle. Pearly bandája viszont üldözőbe veszi, Peter pedig csakis megmentőjének, egy, a semmiből előkerülő fehér lónak köszönheti életét, aminek hátán elvágtat a sikátorból.
Ezután a ló egy látszólag üres házhoz vezeti Petert, amit a férfi megpróbál kirabolni, ám odabenn az aranynál becsesebb kincsre lel – a ház tulajának idősebb lányára, Beverlyre (Jessica Brown-Findlay). A két fiatal szinte rögtön egymásba szeret, ám az idő, amit együtt tölthetnek, nagyon rövid, Beverly ugyanis halálos beteg. Azonban Peter nem adja fel – biztos benne, hogy az ő csodája az, hogy megmentse Beverly életét.
A film maga szép és jó, csak hát kicsit… tömör. Ugyanis van valami, ami a magyar marketingből kimaradt: a film egy könyvadaptáció. Mark Helprin azonos című műve angolul 1983-ban jelent meg, magyarul pedig 1989-ben. Az akkori kiadás 873 oldal. És ezt kellett volna két órába beletuszkolni, viszont ez csak többé-kevésbé sikerült. A történet két időben játszódik, egyszer 1916-ban, egyszer pedig 2014-ben – az első szegmens egész jó, bár szinte egy szusszanásnyi időt sem hagy arra, hogy a néző kicsit megnyugodjon, a második viszont kicsit felszínesre sikeredett. Emiatt valahogy nem igazán tudtam érzelmi kapcsolat kialakítani az ott bejövő két új szereplővel, Virginiával (Jennifer Connelly) és kislányával, Abbyvel (Ripley Sobo). De a film még így is élvezhető.
Ami a képi világot illeti, az számomra amolyan határeset volt, ahol nem tudtam eldönteni, hogy ez vajon egyszerűen lélegzetelállítóan gyönyörű-e, vagy inkább erősen giccses. Rengeteget játszottak a fénnyel, kis villanásokkal, azzal, ahogy a tárgyakon megtörik, színeire bomlik. Sokat is beszéltek a fényről – a csillagfényről, a holdfényről, az ékköveken megtörő fényről… A díszletek is szépek voltak, a ruhák pedig… igen, a ruhákat már említettem.
Ami még nagyon tetszett, azok a sokszor rejtett, máskor nem, aprócska szimbólumok. Az L-alakú forradás Pearly arcán. A fehér és fekete ló. A változás és változatlanság kettőssége – az, ahogy Pearly főhadiszállása gyakorlatilag ugyanúgy nézett ki 1916-ban és 2014-ben, azzal a különbséggel, hogy a falra szögelt kimutatásokat plazmatévékre cserélték ki. Na, és Lucifer (Will Smith)! Ki lehet akadni a castingon, de attól szerintem még a figura nagyon jól volt kitalálva és bemutatva. Ahogy 1916-ben zakója alatt nyomott mintás pólóban olvasta Az idő rövid történetét… Hát, le a kalappal.
Mindent egybevetve jó kis film volt ez, biztos meg fogom még egyszer legalább nézni, hogy a pici, rejtett utalások mindegyikét elkapjam, viszont nem is jöttem ki olyan átszellemülten a moziból, mint mondjuk az Éjfélkor Párizsban, vagy az Időről időre után.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback