Leszögezném, hogy nem szeretem Quentin Tarantinot. Vannak korrekt munkái, de közel sem tartom akkora tehetségnek, mint azt manapság mindenki teszi – bár gyanítom annak a fele nem látta a filmjeit. A Django elszabadul (Django Unchained) a jó munkái közé tartozik.
A polgárháború előtti Amerikában járunk. Django (Jaime Foxx) rabszolga, akit megvásárol Dr. Shultz (Christoph Waltz), ugyanis szüksége van még egy emberre egy fejvadász melóhoz. Persze Shultz haladó gondolkodásúként felszabadítja Djangót és egyenlő félként kezeli – ami akkoriban igencsak rebellis nézetnek számított. Természetesen összebarátkoznak, és a munka végeztével sem válnak el útjaik. Az együtt töltött hónapok alatt megismerik egymás múltját, a nézők pedig Django szerelmét és szomorú történetüket. Közös – és ravasz – tervet készítenek hát Django feleségének, Broomhildának (Kerry Washington) a megvásárlására.
Az asszonyt Calvin Candie (Leonardo DiCaprio) birtokolja, aki egy brutális, szadista alak. Jobbkeze, Stephen (Samuel L. Jackson) is hozzá hasonlatos, csakhogy ő fekete. Ez ki is akasztja Djangót, hiszen Stephen is fekete és a sajátjai ellen dolgozik. Megkezdődik a színjáték a tulajdonjogi papírokért, de, mint az lenni szokott, a dolgok nem mennek úgy, ahogyan elképzelték. Tarantinonál már megszokhattuk, hogy tocsogunk a vérben, az erőszakban és a terjengős monológokban. De nem baj, jót tesz ez a filmnek, ide kell – nehéz elképzelnem egy westernt ilyen elemek nélkül.
A párbeszédek remekül eltaláltak, a színészi teljesítmény előtt pedig le a kalappal. Kivétel nélkül parádésan szerepeltek. Számomra DiCaprio igazi meglepetés volt – a film előtt nem különösebben szerettem. Tőle eddig a Rémecskéket és a Kapj el ha tudsz! című filmet kedveltem, de ezeket is inkább a történet miatt. Nos, most megfordult a kocka, mert a Django elszabadul bizony miatta jó. Samuel L. Jackson jól hozza a rasszista feketét, minden porcikám gyűlölte a szereplőt. Szeretem Jacksont, olyan kreatívan vállal filmszerepeket, néha egy b-kategóriás néha egy blockbuster. Zseniális. Kerry Washingtont sem véletlenül tartják tehetséges színésznőnek, a Botrányban nyújtott alakításáért eddig öt díjat kapott szerte a világban. Egy kis érdekesség: Jamie és Kerry a Ray című 2004-es filmben is együtt szerepelt. Ami kissé zavaró, az a hossza, 165 perc, brutális, ha ezt moziban kell végigülnöm, biztos belepusztulok.
A fő pozitívuma a filmnek a mondanivaló: a rasszizmus mély elítélése. Django nem csak a fehéreket öli benne, hanem azokat is, akik elnyomták az embereket, bőrszínre való tekintet nélkül. Tarantino ezzel a filmmel bebizonyította számomra, hogy van helye a nagy rendezők között. Remélem, ezentúl is ilyen filmeket várhatok tőle, mert akkor én is szeretni fogom.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
