Ez az epizód kész hullámvasút volt – egyes részei nagyon erősek voltak, míg mások kifejezetten gyengék.
Továbbra is megy a huzavona: ki lesz Franciaország új királya? Mi lesz Catherine sorsa? Kit választ Mary? És így tovább, és így tovább… Egyértelmű válaszokat ebben a részben sem kaptunk – bár Mary erősen hajlik Bash felé –, viszont legalább tettünk pár lépést előre.
A pápa – a Medici család nyomására – nem volt hajlandó fogadni Henryt (Alan Van Sprang), ezért a király új eszközhöz nyúl, hogy megszabaduljon Catherine-től (Megan Follows): házasságtöréssel vádolja. Ez a fajta kettős mérce mindig is szórakoztatni és dühíteni fog, tekintve, hogyha egy királyné csalja meg az urát az felségárulás és fejvesztés az ára, bezzeg ha a pasi lépeget félre, az oké. De a saját véleményem félretéve le a kalappal az írók előtt, a megcsalás-vonalat egész szépen behozták. Kifejezetten tetszettek az interakciók Henry és Catherine között, akik új értelmet adtak annak a mondásnak, hogy a szerelmet és a gyűlöletet csak egy hajszál választja el egymástól.
Clarissát (Katie Boland) is újból elővették az alkotók, és végre megtudtuk ebből a részből, hogy ki is ő és hogyan került a kastélyba. A vonal igaz, kicsit szappanoperás, de éppen csak annyira, hogy az nem szúrja a szemünket. Ja, és végre az arcát is láthattuk.
Az előző részben megszületett Bash (Torrance Coombs) unokatestvérének kislánya – az anyuka rögtön meg is halt – és szegény babát sem hagyják békén az írók. Isabel, Bash unokatestvére pogány volt, és a babát is pogányként jelölte meg halála előtt (megsebezte a sarkát), és amíg ez a jel el nem tűnik, addig a baba nincs biztonságban. Ezért Catherine persze meg akarja kaparintani a babát, hogy Bash ellen használhassa fel – ha kiderül, hogy a családja pogány, azzal ő maga ingoványos talajra lép és elvesztheti a trónt –, mondjuk nem egészen értem, hogy hogyan. Még ha be is tudná mutatni a sebet Henrynek, ugyan ki hinné el, hogy a kislány tényleg Bash rokona? Igazából nincs senki, aki ezt alátámasztaná.
Az epizódban ismét feltűnik Nostradamus (Rossif Sutherland) is, ami mondjuk kicsit zavar, mert úgy tűnik, az írok egy, az egyben elfelejtették, hogy mikor utoljára láttuk a mi ügyeletes látnokunkat, éppen egy húszcentis karó állt ki a nyakából. Most viszont él és virul, még egy kis kötés sincs rajta. Ez amolyan „nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal”-szituációnak tűnik nekem.
Részleteiben nézve nagyon erős volt a szövegkönyv – nem egy sornál, szóváltásnál bólogattam elismerően, hogy ez az aztán igen, ez nagyon ott volt (pl. „Talán nem kellett volna olasz lónak nevezned [akkor nem száműztelek volna az udvarból]”, „Nem is tettem ilyet. Én olasz öszvérnek hívtalak.”). Különösen jók voltak Catherine jelenetei – a karakter eddig sem volt gyenge, mostanra azonban erősen kimagaslik a többiek közül–, a Henryvel közös jelenetéről a király hálószobájában és arról, ahogy Maryvel (Adelaide Kane) egymást fenyegették az istállóban nem is beszélve.
Mary és Bash olyan hű, de nagyot nem alakított ebben az epizódban, inkább mellékszereplőként funkcionáltak. Francis (Toby Regbo) pedig már nagyon hiányzik.
Mindent egybevetve egy részleteiben nagyon erős, távolabbról nézve viszont csapongó, nem túl összeszedett epizód volt ez.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
