Legszívesebben kötelező olvasmánnyá tenném ezt a könyvet – nem kifejezetten diákok, hanem inkább államfők és katonai vezetők számára. A kurzus neve pedig a következő lenne: Miért ne háborúzz?
Daisy – aki valójában Elizabeth, de saját bevallása szerint nem elég előkelő egy ilyen névhez – a maga módján tipikus amerikai tinédzser: dühös az apjára, gyűlöli a mostohaanyját, evészavarokkal küzd. Legalábbis ez ő a könyv első néhány lapján. Daisy élete viszont valójában akkor kezdődik, mikor apja elküldi az angol rokonokhoz. Daisy először lázad a vidéki élet, a furcsa unokatesók – Osbert előszeretettel játszik felnőttet, Isaac mintha beszélne az állatokkal, Edmond olyan, mint egy kóbor kutya, Piper mindig láb alatt van –, ám mikor végre kezd megbarátkozni új életével, beüt a mennykő: kitör a harmadik világháború, Penn néni, az egyetlen felnőtt a házban pedig külföldön ragad.
A gyerekek először élvezik a hirtelen rájuk szakadt szabadságot – hiszen a háború számukra csak egy távoli démon, valami, ami a kis vidéki házat úgysem éri el. Horgászni, úszni járnak, felköltöznek az elletőistállóba, mert az mókás, mert milyen jó is háborúsdit játszani. Ez idő alatt Daisy és Edmond lassan egymásba szeret.
Ám az idill hirtelen véget ér, mikor katonák jelennek meg a házban, a lányokat egy őrnagy házába, a fiúkat pedig egy farmra viszik. Innentől kezdve Daisyt egyetlen cél hajtja: visszajutni unokatestvéreihez, de legfőképpen Edmondhoz.
A könyv narrátora Daisy maga, a nyelvezet furcsa – csapongó, hosszan futó mondatokkal, kevés dialógussal, néha csupa nagybetűvel kiemelt szavakkal. Általában nem arról ír, ami az írástechnika szempontjából fontos, hanem arról, ami Daisy számára fontos abban a pillanatban. Persze ennek megvan a maga oka, amit az író, Daisyn keresztül, meg is oszt az olvasóval a regény végén: a könyvet alkotó feljegyzéseket a lány maga írta miután kijutott Angliából, sokszor szavanként, mondatonként.
Mint ahogy már a bevezetőben mondtam, legszívesebben kötelezővé tenném ezt a könyvet – na, de miért is pontosan?
A regény, mint előtte sok más történet, a háború borzalmait mutatja be, de ez, a többiekkel ellentétben, nem a múlthoz, a történelemhez nyúl, hanem a talán nagyon is közeli jövőbe. Szereplői teljesen ártatlanok, olyan gyerekek, akiknek köze sincs a harcokhoz – mellesleg a könyv nem is tér ki rá igazán kik és miért harcolnak. Az lényegtelen. Egy vidéken élő gyerek nem tudja, hogy a fővárosban, a fronton merre billen a mérleg. Ő csak annyit lát, hogy hirtelen nincs áram, nincs telefon, nincs benzin, a kenyérért sorba kell állni. Ő csak annyit lát, hogy nincsenek gyógyszerek, az emberek sorban halnak bele olyan dolgokba, ami békeidőben semmiségnek tűnik. Ő csak annyit lát, hogy nincs iskola, helyette egy farmra kell járni dolgozni, hogy legyen mit enni, de aztán hazafelé az egyik munkatársát lelövik, mert kiabálni mert.
Ez a könyv nem finomkodik. De ez így is van rendjén. Mert valakinek fel kell hívnia a világ figyelmét arra, milyen rossz ötlet is lenne egy újabb háborúba bonyolódni.
A könyv az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg először magyarul 2007-ben Tóth Tamás Boldizsár (Harry Potter-sorozat) fordításában, majd pedig tavaly ismét, ezúttal filmes borítóval.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback