Szóval tegnapelőtt robbant a bomba, mivel J. K. Rowling úgy nyilatkozott, rosszul tette, hogy Hermionét Ronnal hozta össze, és ha ma írná, már Harry lenne a befutó. Erre persze az egész fandom felhördült, ki ezért (mégis hogy képzeli, hogy ilyeneket mond?), ki azért (miért most jön erre rá?), viszont valami tény: pár órára olyan lett az internet, mint az őrültekháza.

Most erre a jelenségre szeretnék kicsit reflektálni, a hitelesség kedvéért anélkül, hogy belemennék, hogy én kiket is favorizálok.

Tehát a rajongók kiakadtak, mert szerintük ilyet nem lehet. Nem fair, hogy egy író évek távlatából úgy gondolja, hogy hibázott, és ma már, a mai eszével, máshogy csinálná. Egyesek odáig mentek, hogy szerintük Shakespeare lesz a következő, aki a sírból kikelve bejelenti, hogy Júliának nem Rómeóval, hanem Mercutióval kellett volna tesztelni a matracot (ami csak egy egészen kicsit hülyeség, tekintve, hogy a sztorit nem Shakespeare találta ki, ő mindössze csak feldolgozott egy olasz novellát, de ezt csak a bennem lakó irodalmár érzi fontosnak tisztázni).

Most szögezzünk le valamit: a Harry Potter könyvek bámulatosak. J. K. Rowling létrehozott bennük egy, a szó minden értelmében varázslatos világot, tele szövevényes titkokkal, izgalommal, karakterfejlődéssel. Egy egész új műfajt indított el és gyerekek millióit vette rá az olvasásra – ez tény. Viszont az is tény, hogy a Harry Potter könyvekben feltűnő romantikus kapcsolatok rosszul vannak megírva.

Nem, nem a keserűség beszél belőlem, hanem az a tény, hogy a Harry Potter fandom generálja a legsokszínűbb, és sokszor a legőrültebb, párosításokat. Meg aztán ott van az is, hogy a FanFiction.net-en ugyanazokkal a paraméterekkel (angol nyelvű, ötezer szónál rövidebb, befejezett) 9700 találat van a canon Hermione/Ronra, 6500 Hermione/Harryre, 13800 Hermione/Dracóra, 4300 Hermione/Pitonra – és a listát még folytathatnám, illetve illusztrálhatnám más párosokkal is. Miért is van ez? Azért, mert a könyvben megjelenő canon párosok nem elég erősek ahhoz, hogy maguk mellett tartsák az olvasókat. (Lehet szidni az Alkonyatot, de tény, hogy az ember csak elvétve talál belőle olyan fanficet, ahol Bellát nem vagy Edwarddal, vagy Jacobbal hozzák össze.)

Egyáltalán, miért is kellet a hetedik kötet végén Harrynek összejönnie Ginnyvel, Ronnak Hermionéval? Miért nem maradhattak ők hárman – négyen – barátok, mindenféle extra tartalom nélkül, és találhattak szerelmet később, máshol? Mennyire eredeti lett volna, ha az epilógusban Harry mondjuk egy mugli nővel jelenik meg (akit mondjuk egy bevetés során ismert meg, és aki, mivel mugli, őt csakis Harryként látja, nem a varázsvilág megmentőjeként), Ron egy kis kerekarcú, mosolygós, házias kis nővel, mondjuk egy nem túl nagynevű varázslócsaládból, Hermione meg hozzá hasonlóan tanult és olvasott pasival, akit mondjuk a tanulmányai alatt ismert meg. Kevésbé lett volna erőltetett, ugye?

De nem ez történt, hanem az, ami, és a rajongók még a mai napig – pedig lassan hét éve lesz, hogy kijött az utolsó könyv – is ezen vitáznak.

Amire még érdemes vetnünk egy pillantást az az, hogy melyik másik fandomban találkozhatunk még ilyen szintű – vagy még magasabb szintű – ellenségeskedést a különböző párosokat favorizáló rajongók közt. Ez pedig nem más, mint az Avatar – Az utolsó légidomár.

Ebben esetben mondjuk jobban megfogható, hogy hol is rontották el az írók – volt ugyanis egy alapelképzelés, még talán az első évad készítése idején, mikor is Michael Dante DiMartino és Bryan Konietzko, a sorozat mögött megbúvó két lángelme, Katarát még Zukónak szánta. Mind a három évadba tettek erre utaló jeleket, aprócska kis jeleneteket, csak hát ugye közben ott volt Aang is, aki az elejétől kezdve bele volt zúgva Katarába, és Bryke-nak az utolsó pillanatban inába szállt a bátorsága – mégis, milyen üzenetet közvetítenek, ha a végén a hős nem kapja meg a csajt? Így az Aang/Katara és a Zuko/Mai lett cannon, a rajongók fele pedig a mai napig lázong (illetve sokszor a másik, nyertes fele is, mivel mit képzel a „vesztes” oldal, hogy még mindig nem képes elfogadni, hogy „vesztettek”?!).

Arról meg aztán ne is beszéljünk, hogy Bryke ezt a pörformanszt sikeresen megismételte a Korra legendájában – ahol az első évadban behoztak egy szerelmi háromszöget, amit az évad végére megoldottak – Korra „nyert” –, aztán a második évadban megint visszahozták, ott viszont már Asami „nyert”. Vagyis nem egészen, de a lényeg, hogy Mako és Korra szakított, mert… mert miért. Csakhogy az alkotóknak ezzel éppen magukat sikerült hitelteleníteniük, mert amíg Az utolsó légidomárban elég erősen azt tolták a néző orra alá, hogyha az Avatar egyszer szerelmes, az egy életre szól, mert ez a sorsuk, a végzetük, meg a szellemek akarata, addig a Korrában éppen ezt az elméletet cincálták ki.

Na, mindegy… erről ennyit. A tanulság: attól, hogy valaki jó történeteket és karaktereket tud írni, még nem biztos, hogy a szerelmi szálakkal is tud bánni.

Szerző

Orlissa

Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.

Korábbi cikkek

• Családi film2023-02-02Asterix és Obelix: A középső birodalom
• Esemény2021-10-30Vigyázz, kész… regény!
• Film2021-08-05Ismerős vizeken — Dzsungeltúra
• Film2021-07-14Nem jó, de legalább bájos—Szerelmek, esküvők, és egyéb katasztrófák