Oldal kiválasztása

Azért le a kalappal az előtt a sitcom előtt, amelyik hét évad után is meg tud nevettetni – már pedig a Big Bang Theory képes erre. Ezen a részen is jókat kuncogtam, bár ez nem jelenti egyből azt, hogy olyan kiemelkedően jó lett volna.

A sztorit tekintve egy pontból indul ki három szál: a fiúk, minden igyekezetük ellenére, képtelenek jegyeket szerezni a San Diego ComiConra, és ez (a számukra hatalmas) veszteség mindenkit másra sarkall. Shledon elhatározza, hogy saját cont szervez, és vendégvadászatba kezd. Leonard, Howard és Raj megpróbál nem éppen legális úton jegyhez jutni. A lányok pedig, miután a pasijaik olyan gyerekesek, úgy döntenek, valami nagyon „felnőttes” programban vesznek részt, hogy érettnek érezzék magukat. Ez persze nem igazán jön össze.

bigbang7.14_1

Sheldon szála nagyon… Sheldon, és ez így is van helyén. Imádnivaló, ahogy elkezd szervezkedni, és például teljes magabiztossággal hívja Robert Downey Jr. ügynökét, hogy márpedig a színésznek ott a helye az ő conján – hiszen még ingyen pite is jár a vendégeknek (mondjuk azért kicsit haragszom az írókra, hogy Sheldon „lehetséges vendégek” listáján nem tűnik fel Nathan Fillion neve). Persze mindenki elutasítja őt, viszont ekkor jön az isteni szikra – Twitterről megtudja, hol is fog James Earl Jones (a.k.a. Darth Vader hangja) vacsorázni, hát elé megy. És láss csodát, a geek-ikon nemcsak hogy elviseli Sheldont, hanem még élvezi is a társaságát, és mindenhová magával is cipeli. Ez volt az a pont, ami kezdett nekem kicsit sok lenni. Persze, cuki, ahogy Sheldon és James Earl Jones együtt szaunázik, de mégis, Sheldon karakterét tekintve mennyire valósághű ez? Szerintem itt kicsit túllőttek a célon az alkotók.

bigbang7.14_3

Aztán ott vannak a fiúk, akik nagyon rosszak és menők akarnak lenni, és mindezt azáltal akarják bebizonyítani, hogy illegálisan szereznek jegyet a találkozóra. És nagyon belevalóak is, egészen addig, amíg az eladó meg nem érkezik a lakásukra. Onnantól kezdve minden bátorságuk az inukba száll, és az aprócska menőségekről, amivel addig kérkedtek, is kiderül, hogy lódítás. Ez a szál mondjuk cuki volt, és nagyon is illett rájuk.

bigbang7.14_2

És végül a lányok – nos, az ő száluk inkább csak arra volt jó, hogy az írók kitöltsék a játékidőt. Na, meg hogy megjelenjen a színen a három színésznő. A jeleneteik nem igazán voltak viccesek – bár Amy legalább felvehette a tiaráját –, inkább erőltetettek, és Penny karakterét is sikerült megint lehúzni. A vicc az egészben, hogy az írók az epizód pont ezen szeletébe próbáltak egy kis üzenetet becsempészni: felesleges minden erőddel azon lenni, hogy nagyon éretten viselkedj, ha egyszer jobban szórakozol, ha gyerekes vagy.

Mindent egybevetve volt ennél már sokkal jobb rész is a sorozatban, de azért egyszer érdemes megnézni.

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.