Én pozitívan álltam ehhez a sorozathoz. Az elején. De komolyan. Végül is esélytelen, hogy rossz legyen, ugye? Viktoriánus londoni elhelyezés, ami esetemben már fél siker. Már bizonyított, jóránézni férfi főszereplő. Teljesen új megközelítés. Némi vér, meg harc, meg szex, meg szerelem. És, nem mellesleg, itt forgatták Budapesten (nem vagyok egy patrióta, de azért dagad a mellem kicsit, na). Elvileg borítékolva volt a siker.
Gyakorlatilag már kevésbé.
Nem a technikai dolgokon bukott a dolog – a díszletekkel, trükkökkel, kosztümökkel, színészekkel nem volt probléma. A sztori maga, na meg a karakterek, volt az a jéghegy, ami elsüllyesztette a sorozatot.
Kezdjük talán ott, hogy a karakterek csak úgy lógnak a levegőben. Minden kapcsolati viszony közöttük mindössze felszínes, könnyen feltörhető, vagy éppen csak nincs rendesen kidolgozva. Nagyszerű példa erre Dracula (Jonathan Rhys Meyers) és Mina/Ilona (Jessica De Gouw) viszonya. Persze, felfogja a néző, hogy Mina Ilona reinkarnációja, vagy mi a szösz, meg hogy Ilona volt Dracula nagy szerelme, de rögtön fel is merül benne a kérdés: és aztán? Nem kapunk igazából olyan jelenetet, ami megszilárdítaná ezt, és innentől kezdve olyan értelmetlen az egész.
Talán ez is a fő probléma a sorozattal: ad egy alap kapcsolat- és célrendszert a karaktereknek, de nem tesz semmit, hogy ezeket megmagyarázza. Dracula szereti Minát. Van Helsing (Thomas Kretschmann) családját megölték. Jayne (Victoria Smurfit) vámpírvadász. Dracula miatt egy halom vámpír jön Londonba. A Rend hozta létre Draculát. Oké – de akkor kérdezem: hogyan? És miért? Hogy működik a vámpírok közti kapcsolat? És mi van a vadászokkal? És hogy működik a rend? Ezekre a kérdésekre viszont nem kapunk választ. Viszont ha kihúztuk volna, mondjuk a leszbikus mellékszálat Mina és Lucy (Katie McGrath) közt, vagy Mina kevesebbet szenved a kórházban, vagy éppen Dracula és Jayne kevesebbet szexel, akkor lett volna játékidő pár flashbackra, ami alapot adott volna az egész történetnek. De sajnos ez elmaradt.
Másik problémám a rossz ütemezés volt, illetve az, hogy fontos dolgok nem kaptak hangsúlyt. Hagy hozzak erre csak egy példát: a kilencedik, vagyis utolsó előtti részben Dracula végre bevallja Minának, hogy úgy néz ki, mint a régen halott szerelme. Mina meg sem rezzen, egyszerűen csak közli, hogy ja, ő tudja, kiről beszél Dracula, ugyanis egész életében voltak róla látomásai, és mellesleg a pocsolyában is látta este. Na, már most, mindenféle előzetes felvezetés híján, ez a jelenet csak úgy lóg a levegőben. Mert egészen eddig nem láttuk, hogy Minának bármi sejtelme is lenne róla, hogy ő bizony egy doppelgänger.
A karakterhibákra inkább ki sem térek. Gondolok én ez alatt olyanokra – tessék, mégis csak kitérek –, hogy ugyan hogy jutott el oda van Helsing, hogy megöljön négy embert? Amiből háromra nem volt semmi oka? És amiből kettő két ártatlan gyermek? Van Helsing, aki végig szinte a legmorálisabb jellem, másfél rész alatt az alá csúszik, aki ellen bosszút esküdött.
Az utolsó részben négy fontosabb szereplő halt meg, nekem meg még csak szemem sem rebbent (már pedig ha én képtelen vagyok érzelmi kapcsot kialakítani a szereplőkkel, ott valami már régen rossz), az utolsó öt percben pedig kaptunk egy kvázi-függővéget és egy hirtelen szexjelenetet. A számok alapján nincs kőbe vésve a második évad. Valahogy nem sajnálom.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
